Pert indítanak az SZFE-s hallgatók

2020. november 14. 16:45

Azt írja a HÖK a Facebook-közleményében, hogy az Oktatási Hivatal visszautasította mind a betekintési, mind a benyújtási kérelmüket.

2020. november 14. 16:45
null

„Mi, a Színház- és Filmművészeti Egyetem polgárai november 2-án fordultunk az Oktatási Hivatalhoz, hogy az általunk el nem ismert új vezetőség által az oktatás felfüggesztése kapcsán hivatkozott végzésbe betekintést kérjünk, valamint benyújthassuk az oktatási tevékenységünk igazolásához szükséges többszáz oldalas dokumentációt, melyet az újonnan kinevezett kancellár az aláírása megtagadásával visszatart” – szerepel az intézmény hallgatói önkormányzatának a Facebook-oldalán.

Azt írják, hogy az Oktatási Hivatal november 12-én visszautasította mind a betekintési, mind a benyújtási kérelmüket, ezért a hallgatók és oktatók közössége közigazgatási pert indít. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény kimondja – fogalmaz a közlemény –, hogy hatósági eljárásban ügyfélnek az a személy számít, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy közvetlenül érinti, akire nézve a hatósági nyilvántartás adatot tartalmaz, vagy akit hatósági ellenőrzés alá vontak – az SZFE polgárai ennek megfelelően jogorvoslattal élnek.

„Ezen felül ellenérdekű ügyfelek képviseletét nem láthatja el egyazon jogi személy, így az oktatási tevékenységet folytatni kívánó egyetemi közösséget nem képviselheti az ügyben az oktatási tevékenység megakadályozását célzó illegitim vezetőség. Azt írják, hogy a kérelmeken felül közérdekű bejelentést is tettek a hivatalnál, „mivel az egyetem közhasznú feladata az oktatás, azt ellátnia társadalmi érdek – az oktatás felfüggesztésének kezdeményezése ellentmond az intézmény működésének elsődleges céljával”.

(Facebook)

(Fotó: Résztvevők a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Szentkirályi utcai épületénél az SZFE és a Parlament között szervezett élőláncon 2020. szeptember 6-án. Élőlánccal tiltakoztak az SZFE modellváltása, autonómiájának elveszítése ellen az intézmény hallgatói és szimpatizánsok ezen a napon Budapest belvárosában. Az élőlánc tagjai kézről kézre adták azt a chartát, amelyet délelőtt az egyetem szenátusa írt. A Charta Universitasban rögzítették azokat az alapelveket, amelyek mentén el tudnák képzelni az együttműködést az Innovációs és Technológiai Minisztériummal. MTI/Mónus Márton)

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2020. november 17. 06:28
És az "ügyvédi cech"-et KI ÁLLJA? JA HOGY A KÜLFÖLDI "HÁTTÉRHATALMI"-AK(? ) AZ MÁS. "Úgy" világos a dolog.
matykox
2020. november 15. 10:37
Itt az ideje, hogy megszüntessék ezt a DEFUNCT "egyetemet". Ezeket a hülyéket egy kezdő bíró se fogja tudni támogatni. Ez a fajat jogászkodás, amivel próbálkoznak, egy kalap szart se ér.
Nuttika
2020. november 15. 08:41
Késő bánat, eb gondolat. Ezt buktátok, hülye gyerekek. Időben lettetek figyelmeztetve, hogy nem játék, engedjétek meg az adminisztrációt, mert nem ez nem így működik, ahogy ti elképzeltétek. Játszottátok tovább a keményet. Itt az eredménye. Lehet folytatni februárban, csak akkor nem egy félév, hanem az egész év úszni fog. Üdvözöllek titeket a felnőttek világában, ahol a dolgoknak VANNAK KÖVETKEZMÉNYEI.
Atilla
2020. november 15. 06:16
A munkával baj van,a bajt kerűlni kell...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!