Kormányzati Tájékoztatási Központ: Újra hazudott az Index

2020. november 22. 20:31

A portál szerint Müller Cecíliának nincsen praxisengedélye, ám azoknak, akik közfeladatotot látnak el, (pl. a tisztifőorvosok) nem szükséges, hogy érvényes működési nyilvántartással rendelkezzenek, mert az a közfeladat idejével meghosszabbodik.

2020. november 22. 20:31
null

Müller Cecíliáról jelentetett meg cikket vasárnap reggel az Index, amelyben azt írták: a tiszti főorvosnak nincs meg a praxisengedélye, így nem tölthetné be munkakörét.  Az írásra nem sokkal nyolc óra előtt reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ, Újra hazudott az Index címmel. Ismert, a portál korábban egy kormányrendeletre hivatkozva azt írta, a korlátozó intézkedések február 8-ig maradnak, ám mint később kiderült: a kormány csak a veszélyhelyzet hatályát tolta ki februárig, a korlátozások egyelőre december 11-ig szólnak.

„Korábban a veszélyhelyzetről hazudtak, most a tisztifőorvost támadták hazugsággal.Az Index szerkesztősége az érintettek megkérdezése előtt ferdített és csúsztatott. Az internetes portál félinformációkat jelentett meg azt sugallva, hogy megkérdőjelezhető az Országos Tisztifőorvos szakmai hozzáértése. Elkeserítő látni, hogy az országunkat is sújtó rendkívüli helyzetben egyesek azon fáradoznak, hogy hibát találjanak a járványügyi védekezésben, és indulatokat gerjesztve aláássák az emberek bizalmát.A  hivatkozott cikk eleve ferdít, mert praxisengedélye a háziorvosoknak van.

Amiről szó van a cikkben, az a működési nyilvántartás, amit 5 évente kell megújítania minden orvosnak, aki önállóan végez egészségügyi tevékenységet. Aki közfeladatot lát el (pl. a tisztifőorvosok, államigazgatási szerveknél dolgozó orvosok) nekik nem szükséges, hogy érvényes működési nyilvántartással rendelkezzenek, mert a közfeladat idejével a működési nyilvántartási ciklus meghosszabbodik. A tisztifőorvosoknak nem szükséges érvényes működési nyilvántartással rendelkezniük” – írja a távirati irodához eljuttatott közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

(MTI-OS)

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2020. november 26. 13:51
INDEXÉKNEK most majd ki köll találni azt, hogy a Drága Dr.Müller Cecilia UGYAN' MÁÁÁN MIÉRTIS NEMJÓ!??? 1.) MONDJUK, HOGY TÚL NAGY AZ ORRA! 2.) MONDJUK HOGY TÚL KICSI AZ ORRA! 3.) TÚL ERŐS SZEMÜVEGET HORD! SATÖBBI SATÖBBI
fogas paduc
2020. november 23. 12:38
Ritka nagy barmok dolgoznak az indexnél.
flesh ripper
2020. november 23. 08:50
Ez volna az a Zindex, amit Orbán Viktor megszüntetett, sőt propagandasajtóvá nyomorított?
Frick László Intézet
2020. november 23. 07:45
Ez az az index,amit a FIDESZ urall nyár óta ? vagy az az index, amiből a FIDESZ még 2012-ben annyira kibaszott mindenkit, hogy a szegény menekülteknek a 444-et kellett meggründolniuk? Tótánakmeg a HVG-ben "blogolnia" Márcsak azért is kérdezem,mert ebben a novemberi indexben több a 2012. előtti főkorszakbéli igaziindexes munkatárs,mint a nyárelőtti , azaz az ügyes létszámracionalizáció előtti verzióban
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!