HÖK: A hallgatók többsége támogatja a blokádot

2020. október 08. 11:59

A diákok követelik az SZFE-szenátus jogköreinek visszaállítását; a lemondott szenátus által megfogalmazott alapdokumentumok elfogadását, valamint a jelenlegi kuratórium lemondását.

2020. október 08. 11:59

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Fő utcai épülete előtt tartott sajtótájékoztatón ismertették követeléseiket csütörtökön a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói, akik közölték: egy friss felmérés szerint az intézmény diákságának többsége továbbra is támogatja az SZFE épületeinek blokádját. Az SZFE Hallgatói Önkormányzata (SZFE HÖK) által a napokban készített kérdőívet a 353 aktív nappali tagozatos diákból 283-an töltötték ki; a válaszadók 95 százaléka pedig illegitimnek tartja az intézmény fenntartását ettől a félévtől átvevő kuratóriumot – ismertette a felmérést Csernai Mihály, az SZFE HÖK elnöke és Gálosi Dóra hallgató. Mint hozzáfűzték, a válaszadók négyötöde szerint a kuratórium eddigi tevékenysége elfogadhatatlan, és 89 százalékuk gondolja úgy, hogy mostanra az SZFE autonómiája teljes mértékben elveszett. Az SZFE épületeinek blokádját a kérdőívet kitöltők 95 százaléka szerint fenn kell tartani.

Elmondásuk szerint az egyetem ügyében továbbra is az ITM lenne illetékes eljárni, a minisztérium azonban nem reagál érdemben az SZFE hallgatóinak követeléseire, „amelyeket egy tegnap éjfélkor lejáró ultimátummal tenne semmissé az alkotmányellenes törvény alapján kinevezett kuratórium által jogszerűtlenül kijelölt vezetőség”. Csernai Mihály közölte: garantált autonómiát kívánnak az egyetem számára. Elutasítják ezért az SZFE modellváltásáról szóló törvényt jelenlegi formájában; a kuratórium és a felügyelőbizottság kinevezésének módját, így a két grémiumot is; az új fenntartó által elfogadott alapdokumentumokat, valamint bármilyen, önkényesen kinevezett vezetőséget.

Követelik továbbá a SZFE-szenátus jogköreinek visszaállítását; a lemondott szenátus által megfogalmazott alapdokumentumok elfogadását, valamint a jelenlegi kuratórium lemondását. További követelésük, hogy az alapítvány alapítói jogai ne kerülhessenek az államtól az alapítványhoz, hogy az állam ne vonulhasson ki teljesen az SZFE finanszírozásából és hogy az egyetem neve kerüljön vissza az alapítvány nevébe. Újságírói kérdésre válaszolva a hallgatók elmondták, hogy továbbra sem kívánnak részesei lenni a pártpolitikának, arra azonban nincs ráhatásuk, hogy ellenzéki, illetve kormánypárti politikusok milyen megnyilatkozásokat tesznek ügyükben. A diákság által szervezett augusztusi szabadegyetemre sem voltak meghívva ellenzéki politikusok – közölték. Az Állami Számvevőszék által az SZFE gazdálkodásáról közzétett jelentést a hallgatók nem kívánták kommentálni, mert elmondásuk szerint ez az előző fenntartó által kinevezett kancellár dolga.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mandolini
2020. október 08. 13:46
Takarítsák már el a szemetet és kezdődjön az oktatás.
zakar zoltán béla
2020. október 08. 13:10
Hazudnak, mert 101%!
Esvány
2020. október 08. 12:49
"Elutasítják ezért az SZFE modellváltásáról szóló törvényt jelenlegi formájában" Kis hülyék, a törvényt a Magyar Országgyűlés hozta. Tudjátok, azok a nénik és bácsik, akiket a magyar választópolgárok felhatalmaztak arra, hogy törvényeket hozzanak. Majd ha nagyok lesztek, pártot alapítotok és ha választást nyertek, akkor módotokban lesz dönteni a törvényekről. Mondom: ha. Addig viszont tudomásul kell venni és el kell fogadni a törvényeket. Elmondhatjátok, hogy nem tetszik, de erőszakkal, meg lázadással nem tiltakozhattok ellene bizonyos negatív következmények nélkül. Megéri?
Esvány
2020. október 08. 12:41
"a válaszadók 95 százaléka pedig illegitimnek tartja az intézmény fenntartását ettől a félévtől átvevő kuratóriumot" Akkor feltehetően ahhoz sem járulnak hozzá, hogy ettől a félévtől kezdve ez az "illegitim kuratórium" finanszírozza számukra az ingyenes oktatást az SZFE-n. Gyerekek, nyúljatok hát a bukszába (igen, a sajátotokba, ne az enyémbe!), és finanszírozzátok magatoknak ezt az ingyencirkuszt. Én nem szeretném, ha az adóm erre menne. Az "illegitim kuratórium" pedig keressen egy alkalmas helyet, ahol a maradék normálisok folytathatják tanulmányaikat. Nehogy már a hőzöngő hülyék miatt ne kapjanak diplomát!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!