Farkastámadás történhetett Egerben

2020. október 27. 10:29

Farkasfalka támadott meg egy kutyát Eger határában, a lakóházaktól körülbelül 300 méterre – írta meg az egerhirek.hu.

2020. október 27. 10:29
null

A portál úgy tudja: a több oldalról is nyitott, folyamatos zárt kerítéssel nem rendelkező üzemi területet a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakembere is ellenőrizte – közölte az Index. A helyszínen több, nagytestű kutyafélétől származó nyomot találtak. Egy helybéli is megerősítette, hogy vadállatokat látott a környéken.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság számos alkalommal felhívta a lakosság figyelmét a nagyragadozók által lakott területen a kutyák tartására vonatkozó szabályokra is. A kóborló, szabadban tartózkodó kutyák a nagyragadozók áldozatává, táplálékává is válhatnak – írják, hozzátéve, hogy a történtek tisztázása érdekében a BNPI munkatársa felvette a kapcsolatot közeli térfigyelő kamerákat üzemeltetőkkel.

Az üzem területére a kutyát megtámadó állatok az üzem területével határos szőlők felől érkeztek, és az esetet követően arra is távoztak. A helyszínen tartózkodó személy elmondása alapján a kutya szabadon őrizte a területet, vélhetően ugatásával magára vonta a figyelmet, nagytestű támadói játékként kezelték a kutya viselkedését, ami az esetet követően a kutya életébe került – írta az egerhirek.hu.

Képünk illusztráció. MTI/EPA/Filip Singer

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
konfucius
2020. október 27. 21:11
Két hete medve a villamossíneken, most kutyák vagy farkasok Egernél, én meg holnap mennék régi erdei vasúti nyomvonal bejárásra a Bükkbe, ketten a gyerekkel, nem turistaúton. Kissé tartok tőle. Örülök a vadállomány növekedésének meg minden, de nem lenne jó találkozni velük.
annamanna
2020. október 27. 20:46
"A kutyáknál más a vezér szerepe A farkasok mellett meglátogattuk a kutyafalkákat is, és hatalmas különbséget tapasztaltunk. A kutyák hangos ugatással fogadják az érkezőket, bár hamar rájövünk, hogy ez nem elsősorban nekünk, hanem a minket kísérő kutyának szól. (...) "Komoly, kerítésen keresztüli agresszió tud náluk kialakulni, ami sokszor céltalan, és könnyen rutinná válik." "Az egyik legfőbb különbség a kutya- és farkasfalkák között, hogy más a vezérfigura szerepe" - mondja Virányi. A kutyáknál sokkal nagyobb problémát jelent az úgynevezett mobbing, amikor többen összeállva szekálnak egy magányos állatot. "A farkasoknál ezt a vezérkan leállítja, míg a kutyáknál inkább ő is beszáll." (...) Ha úgy etetik őket, mint a farkasokat, hogy bedobnak hozzájuk egy darab húst, akkor azt a vezérkan könnyen monopolizálja, és a többiek ilyenkor meg sem próbálnak odajutni, hogy ne kerüljenek konfliktusba. "A farkasoknál ezzel szemben ezer dolog történik: jönnek, húzzák, kihívják azt az állatot, aki megszerezte a húst, és közben meg egy harmadik ellopja" - mondja a kutatónő." https://www.origo.hu/tudomany/20130419-etologia-farkaskutatas-ernstbrunn.html
annamanna
2020. október 27. 20:20
"Frissítés! A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság cikkünk megjelenése után az alábbi kiegészítést közölte portálunkkal: Sajnos a megmaradt nyomok csak részben voltak azonosíthatók, ezek alapján nem dönthető el teljes mértékben az, hogy valóban farkasok támadtak-e az őrkutyára. Ugyanakkor a támadás módja és lefolyása sokkal inkább kutyákra jellemző módon zajlott le, a farkasok zsákmányolási célú támadása után gyakorlatilag nem maradt volna az őrkutyából szinte semmi." https://www.egerhirek.hu/2020/10/27/farkasok-tamadhattak-egy-kutyara-a-vecsey-volgyben-fotok/villogo/egerhirek Nekem is ez jutott eszembe közben, hogy ez simán lehetett KÓBOR KUTYÁK TÁMADÁSA IS, mivel jó párszor előfordul, hogy lakott területen belül, pl egy nyitva maradt kapun keresztül kiszabaduló, nagyobb testű kutya azonnal rátámad a sétáltatott kutyákra. Például előfordult, hogy emiatt a sétáló kutyát (akinek a torkát kapta el a kertből előtörő kutya) el is kellett altatni. De minimum műteni kell a harapásnyomot. Akár véletlenül is kiszaladhat, kiálló autónál, akármilyen okból, vagy kikaparja a kerítést, és a kutyák egymással sokszor rendkívül agresszívak, a kutatók szerint agresszívebbek egymással, mint a farkasok. Megfigyelések szerint nagyon gyakori kutyák között a mobbing, a céltalan agresszió. Falkában tartott kísérleti kutyáknál figyelték meg, hogy a falka egy tagot elkezd szekálni, és a falkavezér is bántalmazó, szemben a farkasokkal, ahol a falkavezér leállítja a többiek szekálását. A kutyáknál pont nem, ott a vezér maga is bántalmazó. Megdőlt a toleráns kutyák, agresszív farkasok mítosza https://www.origo.hu/tudomany/20150422-a-farkasok-toleransabbak-egymassal-szemben-mint-a-kutyak.html
rommy
2020. október 27. 19:59
minden faszkalapnak a qvaannyát aki politikát lop egy kutya elpusztulásába...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!