Németh Zsolt: Magyarországnak szolidaritást kell tanúsítania a belorusz nép iránt

2020. szeptember 09. 15:21

Magyarország egyértelműen támogatja azt a fajta normatív megközelítést, amelyet Lengyelország magáévá tett – fogalmazott a külügyi bizottság elnöke a testület ülése után.

2020. szeptember 09. 15:21

Magyarországnak és a magyar Országgyűlésnek szolidaritást kell tanúsítania a belorusz nép iránt – hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a testület szerdai ülése után, sajtótájékoztatón. A zárt ülésen Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára, Czukor József, az Információs Hivatal főigazgatója és Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgatója tartott tájékoztatót a fehérorosz választások nyomán kialakult helyzetről.

Németh Zsolt úgy fogalmazott: mint volt kommunista országok, a közép-európai nemzetek nagyon nagy odafigyeléssel és együttérzéssel követik nyomon azt a demokratikus mozgalmat, amely kibontakozott Fehéroroszországban. Úgy vélte, hogy annak mérete, volumene miatt „el is várható”, hogy a nyugati országok, az Európai Unió és a NATO tagállamai, az Európa Tanács országai a legnagyobb támogatásukról biztosítsák a mozgalmat. „A belorusz öntudat erős, széles körű és komoly társadalmi bázisra támaszkodik” – mondta a kormánypárti politikus. Szavai szerint ennek az öntudatosodásnak fontos vonatkozása, hogy nem valaki vagy valakik ellen fogalmazza meg önmagát, hanem határozott közösségi identitás nyilvánul meg az egész országban.

Németh Zsolt leszögezte, hogy a választási eredmények meghamisítása, a választás befolyásolása, az elnökválasztást követő, a hatalom részéről tapasztalható megnyilvánulások, a tüntetőkkel, ellenzéki vezetőkkel szembeni erőszakos bánásmód, a visszaélések és az ellenzék által létrehozott Koordinációs Tanáccsal szembeni brutális fellépés „teljesen megalapozottan váltotta ki a nemzetközi közösség felháborodását”. „Ezeket a megnyilvánulásokat mi is a leghatározottabban elítéljük” – hangsúlyozta a bizottsági elnök, majd rámutatott: támogatják ugyanakkor az EU, a NATO, az EBESZ, az Európa Tanács és a visegrádi négyek elmúlt napokban, hetekben megfogalmazódott kezdeményezéseit.

Utóbbiról azt mondta: Magyarország egyértelműen támogatja azt a fajta normatív megközelítést, amelyet Lengyelország magáévá tett. Németh Zsolt egyúttal megjegyezte: bízik benne, hogy ez a fellépés, amelyhez 14 uniós tagállam csatlakozott, fenn fogja tudni tartani azt az elkötelezett odafigyelést, amely nélkülözhetetlen a helyzet megnyugtató rendeződéséhez. A demokratikus kibontakozás érdekében Németh Zsolt minden meghatározó politikai szereplőre kiterjedő párbeszéd elindítását szorgalmazta. Beszámolt arról, hogy aláírásával támogatta Cheryl Gillan, az Európa Tanács (ET) politikai bizottságának elnöke kezdeményezésére megfogalmazott indítványt, amelynek célja, hogy az ET közvetítőszerepet tudjon betölteni a párbeszéd elindításában. Közölte: a fehérorosz hatalom részéről némi nyitottság tapasztalható az alkotmányozási folyamat irányába, amely számtalan közép-európai országban a rendszerváltozás ugródeszkája volt.

A bizottsági elnök azt mondta: a Nyugat és az EU stratégiája nem nélkülözheti a gazdasági összetevőket sem. Németh Zsolt e tekintetben előremutatónak nevezte Várhelyi Olivér szomszédságpolitikai és bővítési uniós biztos javaslatát, amely szerint az EU nyújtson 53 millió eurós célzott támogatást Fehéroroszországnak jelentős részben a koronavírus-járvány kezelésére és a gazdaság újraindítására.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az alkotmányozási folyamat kilátásba helyezi a választások megismétlését is.

(MTI)

 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2020. szeptember 21. 17:25
De itt vagy te, és világítasz nekünk a sötétségedben.
Gyűlölködjünk együtt
2020. szeptember 09. 19:34
Szegény kormánypárti internetes szakértők most meg lehetnek zavarodva, szurkolni kell Lukasenkonak vagy hurrogni rá?
ellenforradaImár
2020. szeptember 09. 18:37
Ezért eltakarítanak mint az összes atlantistát a külügyből 2015-ben. Jöttek a ruszkikhoz közelik.
Esvány
2020. szeptember 09. 18:13
"Németh Zsolt leszögezte, hogy a választási eredmények meghamisítása ... blablabla" Erre ugyan még senki semmilyen bizonyítékot sem mutatott, lévén, hogy az EBESZ direkt elszabotálta az ellenőrzést, de a vakolók imamalom-szerűen ismételgetik a varázsigéket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!