Friderikusz Sándor: Perlek és nyerni fogok

2020. augusztus 13. 13:03

A műsorvezető a 24.hu-hoz eljuttatott közleményében az utóbbi időszakban róla megjelent cikkekre reagált.

2020. augusztus 13. 13:03
null

Friderikusz Sándor tudatta: eszébe sem jutott New Yorkba költözni, és New York-i lakása sincs. „Hetek-hónapok óta velem foglalkozik a bulvársajtó. A kiváltó okát nem ismerem, ha csak az nem lehet, hogy könyvtáram körülbelül harmadát (és közel sem a teljes könyvgyűjteményemet, ahogy egyes lapok állítják!), azaz 4 ezer kötetet a szülővárosomnak,  pontosabban a nyíregyházi könyvtárnak ajándékoztam, éppen úgy, ahogy feleslegessé váló ruháimat és sok egyéb tárgyamat is úgy hat-nyolcévente azoknak adományozom, akiknek nagyobb szüksége van rájuk, mint nekem. Egy ilyen jellegű adományozás azonban a magyar bulvársajtónak nem arra alkalom, hogy a jót mozgósítsa az emberekben, azaz mondjuk arra biztasson, hogy akinek valamiből feleslege van, adja tovább annak, akinek esetleg ugyanaz a dolog hiányzik, hanem az elsősorban indulati alapon működő lapkészítők szemenszedett hazugságokat találnak ki az érdemtelenül szerkesztőséginek nevezett íróasztalaiknál. Ez a mostani »Friderikusz-kampány« hetek óta arról szól, hogy én eladom a magyarországi ingatlanaimat, mert New Yorkba költözöm, már vettem is ott egy lakást. Egy másik ál-cikksorozat szerint viszont kifogytam a pénzemből, ezért kénytelen voltam az ingatlanaimat piacra dobni. Felháborító módon belekeverik ebbe a teljesen abszurd hazugság-hadjáratba a halott anyámat, apámat, a rokonságomat, hamis információkat adnak a név szerint többnyire meg nem nevezett »közeli ismerőseim« szájába, azaz aljas ürügyekkel belemásznak a magánéletembe” – írta a 24.hu-nak küldött közleményében Friderikusz Sándor, megjegyezve, hogy e lapok hónapok óta egyszer sem kérdezték meg, igaz-e, amiről írnak.

Pedig – folytatta – eszébe sem jutott New Yorkba költözni, New York-i lakása sincs, hiába állítják. „Két ingatlanomat azért hirdettem meg, amiért bárki más: el akarom adni őket, mert már nincs szükségem rájuk. A tisztességes megélhetéshez pedig elegendő pénzem van” – nyomatékosította Friderikusz. Majd hozzátette, nincs kedve találgatni, hogy mi volt a hátsószándék „elsősorban a két kormányszócső bulvárlapnál, a Ripostnál és a Borsnál, amely az újabb Friderikusz-napokat hónapokkal ezelőtt elindította és hétről-hétre próbálja srófolni”, de ha folytatják a hamis hírek terjesztését vele kapcsolatban, „készüljenek fel rá, hogy nem is egy újabb elvesztett perük lesz, igaz, mindannyiunk adójából ezúttal is telik majd nekik a jelentős összegű kártérítésekre”. Világossá tette, hogy jogi eljárására számíthatnak „az álhíreket ugyan talán kevésbé ártó szándékkal, de kényelemből, szolgai módon” átvevő lapok is. „A türelmem elfogyott, ezentúl nem magyarázkodom, hanem – egyéb civilizált eszköz híján – minden hazudozó újságot, online felületet perlek – és nyerni fogok!" – zárta közleményét a műsorvezető a 24.hu oldalán megjelent közlemény alapján.

Kép forrása: Facebook

 

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
smafu
2020. augusztus 19. 14:28
Ez ki?
korupi19
2020. augusztus 16. 16:30
Sándorunk nem a tegnapi fotójával ajándékozott meg bennünket, hanem egy még a virágzó ifjúsága idején készült, hiúságát legyezően sovány orcával, szolídan retusált alkotással! Az előző rendszer korifeusainak(is) kedvelt módszere volt ez. A stílusa viszont nem retusált, kifejezetten Sándorunkra jellemző. Hát nem az az ifjú titán(?) aki volt. Sic transit gloria mundi és Sándorunk dicsősége is!
Gyéressy Károly
2020. augusztus 13. 22:37
Undorító figura. A youtube-n még fellelhető a Grósszal készült alákérdezős interjúja.
Paskai
2020. augusztus 13. 21:54
Ez egy ócska ingatlan--nepper trükk, mert a pénzes és beteg rajongói megveszik a túlárazott házait, majd tombol a sznob: ez a pecó a Friderikuszé volt. Aztán a szomszédok felvilágosítják, hogy sosem lakott ott, csak vette x milláért és eladta Y-ért a hülyének. Kötél, öngyi, örökösök nyomott áron eladják, Friderikusz lecsap a pecóra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!