Debrecenben tüntet anyák napján Magyar Péter – övcsatos plakátokkal várták a helyiek
Kósa Lajos szerint erre a napra tüntetést szervezni „a normális gondolkodás teljes hiányát” jelzi.
Minden szinten vezetőséget váltott a Jobbik.
Leváltották a Jobbik pártalapítványának kuratóriumát – számol be róla a Népszava. Az elnökségi döntés értelmében távozott Szabó Gábor korábbi pártigazgató, Gyüre Csaba, Farkas Gergely és Stummer János parlamenti képviselők is. A Jobbik úgy nyilatkozott maguk ajánlották fel lemondásukat, de a lap szerint nem ők döntöttek így. Gyüre Csaba úgy kommentálta a hírt, hogy az új vezetés új embereket akart a kuratóriumba.
A nemrég nyilvánosságra került Jakab Péter által elmondott kongresszusi beszédében is kritizálta az új pártelnök Stummert és Gyürét. Jakab úgy fogalmazott, hogy „az árulók 22 ember hátába vágtak kést”. Jakab Bencsik Jánost is kritizálta, aki azóta be is jelentette, hogy kilép a Jobbik frakciójából.