Elindult a LOT Budapest-Szöul járata

2019. szeptember 22. 13:40

Évente nyolcvanezer utast regisztrálnak Magyarország és Dél-Korea között.

2019. szeptember 22. 13:40

A LOT Polish Airlines elindította vasárnap a Budapest és Szöul közötti közvetlen légi járatot. A lengyel légitársaság Boeing 787 Dreamlinere kora délután szállt fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, és várhatóan 10 óra 30 perc repülés után érkezik meg Szöulba.

A járat felszállása előtt tartott sajtótájékoztatón Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója elmondta, első alkalommal nyitnak Budapestről keletre járatot, amely rendkívül nehéznek bizonyult, ezért szükség volt a Külgazdasági és Külügyminisztérium segítségére is. A szöuli összeköttetés nemcsak gazdasági, hanem kulturális kapcsolatok miatt is fontos, és szeretnék, ha heti három helyett hat, optimális esetben hét járat indulna. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója beszédében azt hangsúlyozta, hogy a LOT az elmúlt évek járatfejlesztéseivel megduplázta, 400 ezer fölé növelte éves utasforgalmát Ferihegyen, és hamarosan a legnagyobb hálózatos légitársaság lesz a budapesti repülőtéren. Hozzátette: évente 80 ezer utast regisztrálnak a két ország között, így a közvetlen járat megnyitása indokolt volt.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón azt mondta, nem jöhetett volna létre a járat, ha nem három baráti ország fog össze. Magyarország és Lengyelország régi kapcsolatára alapozva a LOT Polish Airlines magára vállalta, hogy betölti a magyar nemzeti légitársaság szerepét, de a koreai kormánnyal fennálló bizalmi kapcsolatra is szükség volt. Hozzátette: 30 éve vette fel a két ország a kapcsolatot, amelyből eddig hiányzott egy közvetlen járat.

Németh Anna, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese elmondta, 2018 rekordév volt a magyar turizmusban, és az új járat megnyitása hozzájárul ahhoz, hogy az idei évben is rekord forgalmat mérjenek. Hozzátette: bízik abban, hogy a LOT tovább bővíti majd a Budapest és Szöul közötti járatkínálatot. Ez az első alkalom, hogy a magyar és a dél-koreai fővárost közvetlen, menetrend szerinti légi járat köti össze.

A nyitóképen: A LOT Boeing 787-8 Dreamliner típusú repülőgépe Ferihegyen. (MTI/Kovács Tamás)

(MTI)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lististerc
2019. szeptember 22. 19:50
Több előttem hozzászólónak: nekünk, "fideszbirkáknak" sem tetszik, hogy bedőlt a Malév, de nem hiszem, hogy ne lett volna meg az oka(ami üzleti titok). A LOT szintén bizonyította, mennyire vagyunk fontosak nekik: télen kevés volt a nagy gépük, ezért lazán lefelezték a Budapest - New York járatokat. Akinek nincs messze, ott van Bécs: olcsó és pontos. Ezt pedig mindenki tudja, még a fideszes is.
anegy_
2019. szeptember 22. 19:32
Háromszoros Hipp, hipp, hurrá! A szétszéledt kiváló magyar pilóták remélem újra "munkát" kapnak a járaton. Az ellenségnek meg hosszantartó epegörcsöt kívánok!
justiceforhungary
2019. szeptember 22. 17:09
Lengyel, magyar két jó barát, együtt repül Ázsián át
3M..
2019. szeptember 22. 16:36
Hatalmas nagy kár hogy a Fidesz csődbe vitte 2012-ben a MALÉV-et. A magyarságnak akkor megszűnt létezni egy saját légitársaság, míg a mellettünk rakétaként elhúzó Lengyelországnak ez máig sem okoz semmiféle gondot. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!