Gulyás: Az EU-nak az eddigi sikertelenség helyett a siker irányába kell haladnia

2019. június 20. 18:15

A miniszter szerint az EU-nak ki kell mondania, hogy a keresztény kultúra a meghatározó.

2019. június 20. 18:15

Az Európai Unió (EU) következő ötéves stratégiája és a személyi kérdések ügyében is olyan döntéseket kell hozni, hogy az EU az eddigi sikertelenség helyett a siker irányába haladjon – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Keresztény kultúra

Gulyás Gergely a stratégiát illetően kiemelte: Magyarország világossá tette, hogy a tagállami gazdaságpolitikának komoly teret kell hagyni, továbbá az EU-nak egyértelműen ki kell mondania, hogy van egy meghatározó kultúra, a keresztény kultúra. Fontos, hogy az EU védje meg az üldözött keresztény közösségeket, és Magyarország e tekintetben is próbál példamutató tevékenységet folytatni – tette hozzá.

Közölte: az is lényeges, hogy az EU a következő ötéves időszakban nyissa meg a nyugat-balkáni országok előtt a csatlakozás perspektíváját, mert több ország sokat tett azért, hogy az uniós csatlakozási tárgyalások előbbre haladjanak, de úgy tűnik, az EU nem áll készen új tagállamok felvételére.

A visegrádi négyek már egyeztettek

A miniszter kitért arra, hogy a klímastratégia is az EU-csúcs napirendjén lesz, és Magyarország példamutató eredményeket tud felmutatni. Ezen a területen is közös álláspontot alakítanak ki a visegrádi országok (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia), erről a mai csúcs előtt egyeztetnek a kormányfők – tette hozzá.

Megjegyezte: ma a párizsi klímacélok teljesítése is lehetetlen atomenergia nélkül. A személyi kérdésekkel kapcsolatban hangsúlyozta: a visegrádi országok egyeztettek és közös álláspontot képviselnek a csütörtökön kezdődő uniós csúcson. Valamennyi visegrádi ország egyetért abban, hogy nem támogatják a Spiztenkandidat-(csúcsjelölti) rendszert, valamint nem támogatják Manfred Weber megválasztását az Európai Bizottság élére – közölte.

Csúcsjelölti rendszer

A miniszter szerint a Spiztenkandidat-rendszer ellentétes a lisszaboni szerződéssel és a közösségi joggal, téves átengedni a pártcsaládoknak ezt a fontos döntést. Manfred Weber pedig világossá tette, hogy nem tart igényt annak a pártnak a támogatására, amelynek a legnagyobb bizalmat szavazták meg a magyarok az európai parlamenti (EP-) választáson – emlékeztetett. Hozzátette: egyébként is olyan vezetőkre van szükség, akik egyetlen tagállamot sem támadtak meg az elmúlt években.

Gulyás Gergely kiemelte: a V4-nek nincs kimondottan egy jelöltje az uniós intézmények élére, de többet is elfogadhatónak tart. Fontos, hogy jelentős intézményvezetői tapasztalattal rendelkező és nyílt konfliktust egyetlen tagállammal sem vállaló vezetők álljanak az uniós intézmények élén – magyarázta. 

Kérdésre válaszolva Michel Barnier uniós Brexit-ügyi főtárgyalóról azt mondta: ő azok közé tartozik, akiket tudnának támogatni. Arról is beszélt, hogy addig van értelme a Fidesznek az Európai Néppártban (EPP) maradnia, amíg úgy érzi, hogy segíthet a pártcsaládnak. Nem a Fidesz szorul segítségre, hanem az EPP, ezt mutatják a legutóbbi EP-választáson a Fidesz, illetve az EPP által elért eredmények. A Fidesz örülne, ha tapasztalatait megoszthatná a néppárttal, hogy az saját értékeit megőrizni képes, a jövőről világos elképzelésekkel rendelkező pártcsalád legyen – mutatott rá.

Az úzvölgyi temető és Gruevszki ügye

Az úzvölgyi katonatemetőben történteket a miniszter tűrhetetlennek, elfogadhatatlannak nevezte, hangsúlyozva, a román hatóságoktól azt várják, hogy a jövőben szavatolják a temetők békéjét és biztonságát. Az pedig nem a magyar diplomácia kudarca, hogy bár a magyar külügyminiszter berendelte, a budapesti román nagykövet nem jelent meg a Külügyminisztériumban, hanem egy másik ország kulturálatlansága.

Nikola Gruevszki ügyéről Gulyás Gergely azt mondta: semmilyen szerződéses jogviszonyban nem állnak a volt macedón miniszterelnökkel, őt olyan mértékben segítik a hatóságok, mint minden hasonló menekültstátusban lévő embert. Azt mondta, nincs információja arról, hogy a hatóságok által megadott menekültstátusában bármi változás lenne, a kiadatási kérelemről pedig a bíróság dönt.

Arra a kérdésre, hogy még jelentős számú pénzintézeti ügyfél esetében nem történt meg a szükséges azonosítás, a miniszter úgy reagált:  ha szükséges határidő-módosítás, akkor a kormány azt várja a bankoktól, hogy ezt kezdeményezzék. Ehhez rendeletmódosításra lenne szükség – tette hozzá.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2019. június 21. 10:52
Azt majd eldöntik az európai emberek, hogy számukra mi a siker s mi nem. Az EP választáson véleményt nyilvánítottak, úgyis az a bajotok. Egyébként meg szépen hozzátok szégyenbe az országot: https://qubit.hu/2019/06/20/mar-csak-ket-eu-tagallamban-rosszabb-az-eletszinvonal-mint-magyarorszagon?_ga=2.73054291.1335755889.1561039208-620443045.1426769896
áfonya
2019. június 20. 20:46
Csúnya világ lesz, ha az orosz szankciók és a Brexit hatása összeér. https://pestisracok.hu/gyula-csunya-vilag-lesz-ha-az-orosz-szankciok-es-brexit-hatasa-osszeer/?fbclid=IwAR2LpUN9BNlAlbQqHSXYXOmrTLHP51WWRv22AZqX9XDWwBcNsTD54Or1ncs
tabakur
2019. június 20. 19:30
Tudom Gergő ,hogy be vagy tépve de emlékezz Magyarország 10 milliós eu. meg 500 milliós ország.
Öreg
2019. június 20. 19:02
A mai európai vezetőknek- akik felrúgták az alapítók keresztény Európáról szóló döntését- ezt nyilvánosan vállalniuk kell, és elismerni, hogy a keresztény Európa helyett neoliberális Európát akarnak. Nem biztos hogy a népeik ezzel azonosulnak, mert bár a mai életmód vonzó lehet, de választási kényszer esetén minden elképzelhető!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!