Az államfő nem tesz javaslatot a Közigazgatási Felsőbíróság elnökére

2019. május 31. 12:24

Gulyás Gergely csütörtökön jelentette be, hogy a kormány kezdeményezi a közigazgatási bírósági rendszer bevezetésének elhalasztását.

2019. május 31. 12:24

 Áder János nem tesz javaslatot a Közigazgatási Felsőbíróság elnökének személyére. Erről a köztársasági elnök pénteken levélben tájékoztatta az Országgyűlés elnökét.

A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján olvasható, Kövér László házelnöknek címzett levélben az államfő emlékeztetett arra, hogy a kormány a közigazgatási bíróságokról szóló törvény hatályba lépésének elhalasztására tett javaslatot.

Áder János közölte, az új helyzetben személyi javaslatot – a jogszabályi előírásoknak megfelelő jelölt hiányában nem terjeszt elő.

A közigazgatási bíróságokról szóló törvény hatálybalépéséről és egyes átmeneti szabályokról szóló törvény alapján az Országgyűlésnek a köztársasági elnök május 31-ig megtett javaslatára június 15-ig kellene megválasztania a Közigazgatási Felsőbíróság első elnökét.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be: a kormány kezdeményezi az Országgyűlésnél a közigazgatási bírósági rendszer bevezetésének határidő nélküli elhalasztását, mert annak bevezetése olyan nemzetközi vita kereszttüzében áll, amely a kabinet szerint alaptalanul megkérdőjelezi a bírói függetlenséget. A miniszter azt kérte az államfőtől, hogy ne jelöljön a Közigazgatási Felsőbíróság élére.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
G.Yoda
2019. május 31. 19:26
Érthetetlen ez a halasztás, pedig olyan jó ötletnek tűnt. Pont a tiszteletre méltó győzelemet hozó EU parlament választás után derült ki, hogy nemzetközileg vitatott a projekt. De ne csüggedjünk, fordul még a kocka.
Dusty Zimmermann
2019. május 31. 13:45
Ez a győzelem jele :-)
Pierre
2019. május 31. 13:15
eppen szorul az europai hurok. Lejjebb kell adni a diktaturaepites tempojabol.
Harangláb
2019. május 31. 13:08
Csak csendben jegyzem meg, sokkal kevesebbe kerül a jelenlegi rendszer, ahol másodfokon köztisztviselők bírálják el a fellebbezéseket, mint ha ugyanezt bítói illetményért teszik... A bírói jogorvoslat pedig ma is mindenkinek rendelkezésére áll, ha nem ért egyet a másodfokú döntéssel...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!