Jobbik: Az önkormányzatok ne alkalmazzák a „rabszolgatörvényt”!

2018. december 30. 17:12

A törvény életbelépésével pontosan a teljesítőképesség, az eredményes, a jó munka kérdőjeleződik meg – vélekedett Hegedűs Lorántné.

2018. december 30. 17:12

A Jobbik kezdeményezi az önkormányzatokban, hogy ne alkalmazzák gazdasági társaságaiknál a „rabszolgatörvényt” – közölték a párt politikusai vasárnapi budapesti sajtótájékoztatójukon.

Hegedűs Lorántné, a Jobbik alelnöke hangsúlyozta: előterjesztésük a munka törvénykönyvének  azon előírásait érintik, amelyek a túlóra mennyiségére és a munkaidőkeret emelésére vonatkoznak.

Az ellenzéki politikus szerint a törvényben biztosított lehetőség nem fogja emelni a gazdaság teljesítőképességét. A törvény életbelépésével pontosan a teljesítőképesség, az eredményes, a jó munka kérdőjeleződik meg – vélekedett.

Varga Zoltán Péter, a Pest Megyei Közgyűlés jobbikos képviselője kiemelte: a párt önkormányzati kabinetje által kidolgozott előterjesztés tervezetét lehetőség szerint minden olyan települési és megyei önkormányzatnál szeretnék benyújtani, ahol van jobbikos képviselő.

Arról is beszélt: a tervezetben szerepel egy olyan javaslat is, amelyben arra kérik a településeken működő, egyébként magántulajdonú gazdasági társaságokat, hogy ők se alkalmazzák a jogszabályt. Varga Zoltán Péter közölte: vasárnap a Pest Megyei Közgyűlésbe is benyújtják előterjesztésüket, és kezdeményezik rendkívüli ülés összehívását.

(MTI)

Összesen 210 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kata56
2018. december 31. 13:40
Ennél a nőnél undorítóbbat nem találni... Hegedűs Lóránd menyeként... Kedves férjecskéje is..hányinger... Nem zavarták még el a hívek őket a Szabadság-téri templomból? Mert már nagyon rászolgáltak...
korona
2018. december 31. 11:50
Ez is a valamikori megvezetett és ők bennünket megvezető álpárt - a "jobbik" - újabb önalázása, hogy azoknak, akik valaha hittek nekik, ettől hányingerük van. A "jobbik" is egy zsidó kreálmány. Ezután már senkinek sem hihetünk, mert mindenütt ott a gyanú, hogy az a maszlag is zsidó szerzemény lehet.
amarna
2018. december 31. 11:37
te eszement genderlibsi p----NINCS RABSZOLGATÖRVÉNY!!!! TE VAGY EGY BUKOTT PÁRT RABSZOLGÁJA----jó lenne ha ezt vennéd inkább te hülye végre tudomásul és észre az elmebeteg lyobbikos társaiddal együtt !!!
flesh ripper
2018. december 31. 09:17
A férj: https://atlatszo.hu/2014/10/10/se-kikopni-se-lenyelni-nem-tudja-ifj-hegedus-lorantot-a-reformatus-egyhaz/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!