Jöhetnek a közigazgatási bíróságok – Trócsányi László benyújtotta a törvényjavaslatot

2018. november 06. 19:19

Az igazságügyi miniszter által jegyzet törvényjavaslat értelmében a jelenlegi bírói testületekkel párhuzamosan működő különbíróságok jöhetnek létre, amelyek az állam és az állampolgárok, illetve a munkavállalók és a munkáltatók közötti ügyekben is illetékesek lehetnek. A kormány ezzel az intézkedéssel visszatér az 1949 előtti jogintézményhez, amely Ausztriában és Lengyelországban jelenleg is működik.

2018. november 06. 19:19

Benyújtották a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek – közölte az igazságügyi miniszter kedden Budapesten újságírókkal.

Trócsányi László azt is bejelentette: a kormány nevében a Velencei Bizottsághoz fordul annak érdekében, hogy a testület vizsgálja meg, a törvény összhangban áll-e a nemzetközi sztenderdekkel.

A vizsgálatot a törvényjavaslat iránti fokozott hazai és nemzetközi érdeklődésre figyelemmel kéri, valamint azért, mert egyes ellenzéki pártok „felelőtlenül már most támadják" a tervezetet, anélkül, hogy annak tartalmát ismernék – mondta a miniszter.

Trócsányi László elmondta, Magyarországon ismét egy elkülönült, független közigazgatási bírósági rendszer jöhet létre. A létrehozás indokaként azt jelölte meg, hogy a közigazgatási per nem azonos a magánjogi perrel, csak formai szempontból mutatnak azonosságot.

A tárcavezető felidézte, az önálló közigazgatási bíráskodás Magyarországon 1896-tól 1949-ig folyamatos volt, majd 1989-ig nem volt önálló közigazgatási bíráskodás. Bizonyos lépések már 2011-ben megindultak, amikor is létrejött a rendes bírósági rendszeren belül a közigazgatási és munkaügyi bíróság. A tavalyi évben született az a törvény, amely az elkülönült közigazgatási perrendtartásról rendelkezett. Az alaptörvény idei módosítása rendelkezett a Közigazgatási Felsőbíróság felállításáról – mondta el Trócsányi László, megjegyezve, hogy az Európai Unió legtöbb országában elkülönült közigazgatási bíróság működik.

Hangsúlyozta, a benyújtott törvényjavaslat célja a jogállamiság erősítése. A törvényjavaslat előkészítését széles körű szakmai egyeztetés előzte meg, amelyben bírák és a tudomány képviselői is részt vettek. A tárcavezető köszönetet mondott az Országos Bírósági Hivatal és a Kúria elnökének, a legfőbb ügyésznek és a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének, hogy javaslataikkal támogatták a kodifikációs munkát.

Trócsányi László közölte, a közigazgatási felsőbíróság székhelye Esztergomban lesz, a bíróságnak helyet adó ingatlan kedden került az állam tulajdonába. Nyolc városban „regionális jellegű" közigazgatási törvényszék működik majd.

A munkaügyi perek a jövőben törvényszéki szinten zajlanak majd – tette hozzá. 

Trócsányi László elmondta, a közigazgatási bíróság külső igazgatását az Igazságügyi Minisztérium végzi majd. Ennek okáról szólva kifejtette: a mindenkori igazságügyi miniszter lesz a parlament előtt felelős azért, hogy független, hatékony és magas színvonalú közigazgatási bíráskodás működjön.

(MTI)

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Andre1bp
2018. november 07. 12:05
Szóval az Állam alá fog tartozni egy bíróság, ami az Állam és az állampolgárok peres ügyeiben fog dönteni?
balbako_
2018. november 07. 06:41
Helyes!
robipecs
2018. november 06. 22:56
Tudom, hogy mindenre fujjolni illik mostanában a ballibeknél, de, hogy ezzel mi bajuk van, azt ők sem értik. Leegyszerűsítve arról van csak szó - semmi másról - hogy azzal, hogy közigazgatási és munkaügyi bíróságok zajlanak egyféle ügymenet van mindkettőre, pedig a közigazgatási ügyeket sokkal gyorsabban, olcsóbban, egyszerűbben át lehetne tolni. Most az történik, hogy a leválasztással az egyszerűsítés lehetőségét megnyitják. Ez mindenkinek jó. Az is marhaság, hogy mostantól "tele lesz fideszessel" a közigazgatási bíróság. Ti. ezek a bíróságok most is működnek, csak nem önállóan, tehát megvan a kellő számú bíró.
Pierre
2018. november 06. 22:55
nagy lepcsofok a jogallam maradvanyainak felszamolasaban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!