Egyelőre nem tudni, hogy a szagelszívó miatt égette-e le a DK irodája

2018. november 19. 09:48

Egyelőre vizsgálják, hogy a kigyulladt szagelszívó okozta-e a Demokratikus Koalíció fővárosi irodájának leégését – közölte az FKI hétfőn.

2018. november 19. 09:48

Egyelőre vizsgálják, hogy a kigyulladt szagelszívó okozta-e a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi irodájának leégését – közölte Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Az ügy előzménye, hogy szombaton egy Teréz körúti tűzben teljesen megsemmisültek a párt irodái. A DK azt a tájékoztatást kapta, hogy a tűz elsősorban az épület 5. emeletét érintette, ahol a párt irodái is voltak. A tető beomlott, falak dőltek ki, a berendezés elégett. 

Hétfőn több lap is azt írta, hogy egy meghibásodott szagelszívó okozta a tüzet. Az MTI megkeresésére a fővárosi katasztrófavédelem azt közölte, hogy a tűzoltókat valóban egy lángoló szagelszívó miatt riasztották az épülethez, csakhogy nem a DK-irodába, hanem egy földszinten lévő étteremhez. 

A tüzet eloltották, ekkor kapták a riasztást, hogy lángol az épület tetőszerkezete.

Egyelőre vizsgálják, hogy a két tűzeset között van-e összefüggés – mondta Kolozsi Péter.

(MTI)

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2018. november 20. 13:36
Na, ki is derült. Hát elégtek az irataik! Pont mikor elkezdte őket vizsgálni az Állami számvevőszék! Micsoda szerencsétlenség! "az eszközeik és használati tárgyaik vagy elégtek, vagy a lezuhanó gerendáktól, illetve az oltóvíztől semmisültek meg" Az olyan, azt mindenki tudja, aki már egyszerre betett a kandallóba egy nagy csomag papírt, hogy az megsemmisül. Ja, nem! Megég a széle és annyi, az istennek sem ég tovább, úgy kell szurkálni. Szóval elmondom mit csináltak, szépen elvitték az iratokat valami epszilon helyre, a maradékot meg meggyújtották, úgyhogy egy régészcsapat sem tud semmit találni, mert a lezuhanó gerendák megsemmisítettek mindent, ami ott sem volt. Ilyen bénán hazudni..
basatu
2018. november 20. 06:51
Ha konyhai szagelszívó okozta a tüzet annak van reális alapja.A szagelszívó csővezetéke áthalad a tetőtéren is,ezért ha el szírosodik és kigyullad akkor az végig ég a csövön és ha van éghető anyag a közelében az is lángrakap.Lehetséges hogy a lánglovagok hibáztak az első tűz eloltása után,azaz nem ellenőrizték hogy tovaterjedt-e a tűz a felette levő szintekre.
gonterl
2018. november 19. 16:12
A Kádár fejét sem találták meg a rendszerváltás óta! A tűz okát is vég nélkül fogják keresni. Újabb rendszerváltás kell ahhoz, hogy a véget nem érő keresések, véget érjenek.
Kup Lung
2018. november 19. 13:27
Máshol manapság az agyelszívás inkább a probléma . ---- A Dekát viszont ez a probléma nem fenyegeti sem most sem a jövőben ! így marad a szagelszívás . Az viszont erős túlterhelés alatt .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!