Magyar Idők: Itt működik az amerikai CEU

2018. október 30. 21:48

A Magyar Idők a CEU amerikai befogadó campusáról, a Bard College-ről ír. A CEU szerint New York állam elismerte, hogy az egyetem folytat oktatási tevékenységet az államban.

2018. október 30. 21:48

A CEU a további működése érdekében az amerikai Bard College-dzsal kötött megállapodást korábban. A Magyar Idők arról ír: Leon Botstein, a Bard College elnöke kapcsolatban áll Soros Györggyel, ő a CEU Igazgatótanácsának is az elnöke.

A New York állambeli Annandale-on-Hudsonban működő Bard campusa több száz hektáron terül el, rajta különböző kisebb épületekkel. A CEU lapértesülések szerint a Barringer House-ban kapott helyet, a Center for Civic Engagementtel osztozva az épületen, a Magyar Idők fotókat közölt a házról.

A Magyar Idők cikkére reagálva a CEU azt közölte: a Bard College-dzsal együttműködésben oklevelet adó képzést indítottak az egyenlőtlenségek kutatására, ennek első évfolyama idén végzett. A CEU szerint New York állam oktatási hivatala megerősítette, hogy a CEU ezzel a képzéssel teljesíti azt a feltételt, amely előírja, hogy az egyetem végezzen oktatási tevékenységet New York államban.

Összesen 317 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Megtalálta
2018. október 31. 17:20
Nem semmi. Kimerítően széleskörű oktatási tevékenység folyhat ebben a házikóban. :)
48gondolkodó
2018. október 31. 17:14
https://www.ceu.edu/kepzesek-az-egyesult-allamokban A ceu az usa-ban a dokumentumok alapján egyenlőre csupán tervezetben létezik, az pedig nem egy működő akármi.
Pierre
2018. október 31. 16:29
Reagál a CEU: Tényleg egy amerikai "kulipintyóban" tanítanak? https://hvg.hu/itthon/20181031_Kulipintyoban_tanit_a_CEU_Valaszol_a_rektorhelyettes
Tubajfor
2018. október 31. 15:27
CEU = Homo Sorosensus A litván Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa még 2009-ben kottyantotta ki egy interjúban, hogy titokban már évekkel ezelőtt meghirdették a Soros-féle embertípus kitenyésztésének programját a CEU-n. Két évtizeden belül létre tudjuk hozni az új nyílt társadalom emberét. Ez az új ember – a homo sorosensus – amely a budapesti CEU-n lehetőleg Angliában vagy az Egyesült Államokban tanul.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!