Cseh néppárti képviselő: Sargentini erőltette, hogy politikai célzatú jelentés szülessen

2018. szeptember 05. 15:12

A cseh politikus élesen bírálta a Sargentini-jelentést, véleménye szerint az pusztán érzések alapján készült.

2018. szeptember 05. 15:12

Sok ellenzője van a Sargentini-jelentésnek, köztük egy korábbi igazságügyi miniszter és számos szaktekintély –mondta Tomas Zdechovsky, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának cseh politikusa az M1-nek adott interjúban szerdán. Hozzátette: azt szeretnék, ha olyan szöveg kerülne eléjük, amely pontosan írja le a magyarországi helyzetet, és nem érzések alapján készült.

A politikus elmondta: többen „nagyon erős üzeneteket"  küldtek Judith Sargentininek. Példaként említette, hogy a jelentés a szakbizottsági szavazáson 19 ellenszavazatot kapott. A néppárti képviselő kifejtette: Judith Sargentini erőltette, hogy polititikai célzatú jelentés szülessen, és az ne a magyarországi helyzetet tükrözze, hanem összességében csak Orbán Viktorral foglalkozzon. Tomas Zdechovsky leszögezte: nem fognak olyan jelentést támogatni, amely pártjuk egyik politikusát helyezi pellengérre.

A frakció egyharmada úgy érzi, a jelentés nem pártatlan, ezért vagy tartózkodni fog, vagy nemmel szavaz – közölte.

A cseh politikus elmondta: az Európai Parlamentben sokan tudják, mi történik Magyarországon, látták, mi történt 2015-ben, mi folyik az ngo-ok körül, milyen nyomás van egyes egyetemeken és miféle küzdelem van Orbán Viktor és Soros György között. Ezeket viszont csak baloldali szemszögből mutatja be a Sargentini-jelentés. Ha a jobboldalt nem hallgatják meg, és nincs esély arra, hogy egy végső, semleges, kompromisszum születhessen, az az EP szégyene is – hangsúlyozta a politikus.

Tomas Zdechovsky megjegyezte: egy jelentéstevő nem hivatkozhat arra, hogy más országban mi a szokás, illetve milyen információi vannak ngo-któl, tények nélkül. A néppárti politikus szerint azzal a kommunikációval, amelyet Sargentini folytat, nem nagyon lehet elérni a kétharmados többséget. Ha nem jön létre kompromisszum, nem lesz meg a szükséges többség a plenáris ülésen – vélekedett a politikus.

Judith Sargentini az Európai Zöld Párt képviselőjeként készítette el a magyar jogállamiságról szóló jelentését, amelyet júniusban fogadott el az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) 37 tag támogatásával és 19 ellenszavazattal. A dokumentum szerint Magyarországon szűkülnek a szabadságjogok.

(MTI)

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2018. szeptember 06. 02:47
Európába érkező betolakodók kasztokban törzsekben élő sátoros cigányok..... Európában is vándorolnak nem illeszkednek be . Nagy része palesztin nem lehetetlen . Világ össz tájáról a csőcselék bűnözők Európában menekülnek a törvény elöl . Hasonszőrű eus vezetők tárt karokkal fogadják őket , törvényes úton az európai emberek nem lehet kiforgatni a vagyonukból ,majd ezekkel a csőcselékkel elvégeztetik , megfélemlítik szabad kezet kapnak törvényekkel fegyveres erőkkel védik csőcseléket . Az eus dolgos szorgalmas emberek életét egy gyufaszálra se becsülik.
áfonya
2018. szeptember 06. 02:28
A jövő héten kerül az Európai Parlament elé a hazugságoktól hemzsegő Sargentini-jelentés... Az EP-ben ülő bevándorláspárti erők azért akarják elítélni Magyarországot, mert a magyar emberek úgy döntöttek, hogy a bevándorlókat a határon kell megállítani. Törvénnyel kell elejét venni a hazugság terjesztésnek. A Fidesz arra kérte a kormányfőt, hogy utasítsa vissza Magyarország elítélését. Az Országgyűlés határozatban válaszolhat a Sargentini-jelentésre – jelentette be Kocsis Máté. Ezt az országgyűlési határozattervezetet a Fidesz frakciója is megtárgyalja majd, és a parlament minél előbb dönthet róla. A határozatban világossá tesszük, hogy ilyen hazugságokat és valótlanságokat nem lehet politikai következmények nélkül terjeszteni http://www.origo.hu/itthon/20180905-kocsis-mate-sargentini-jelentes.html
áfonya
2018. szeptember 06. 02:20
Dk meg a többi ballisik kommunisták ugyan azt csinálják mint 1989 előtt ,magyar népre idegen politikai vezetőket uszítanak más eszközökkel .... Tulajdonképpen eus vezetők se különbek náluk , hatalom kizsákmányolás kuss . Magyarország legnagyobb szégyene 1945 töl !Ilyen hazaáruló retek még nem él országunkba! Magyar nép ellenes kollaboratör Patkányok ! Ezzel csak azt bizonytják ,hogy saját anyagi helyzetük érdekében még a hazájukat is árulják !
Óbor Dezső
2018. szeptember 06. 00:54
Tisztességes ember vagy te Cseh, gerincesebb mint a Magyar ellenzéki képviselők, niderműllerrel az élen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!