Quim Torra Katalónia új hivatalos elnökjelöltje

2018. május 11. 17:52

Az elnökjelölt első interjúját a TV3 katalán televíziónak adta, ahol arról beszélt, hogy első intézkedése a katalán intézmények helyreállítása lenne.

2018. május 11. 17:52

Quim Torra katalán függetlenségi képviselő Katalónia hivatalos elnökjelöltje, a választási folyamatot pedig szombaton kezdi meg a katalán parlament – jelentette be közleményben Roger Torrent házelnök pénteken, miután telefonon egyeztetett a helyi törvényhozás pártjaival.

Az elnökválasztási menetrend szerint a Junts pel Catalunya (Együtt Katalóniáért) párt politikusa szombaton mondja el programbeszédét a barcelonai parlamentben, és a vitát követően a képviselők szavaznak a jelölt támogatásáról. Quim Torra várhatóan aznap nem kapja meg az elnökké választásához szükséges szavazatokat, ugyanis ahhoz a 135 tagú parlament abszolút többségének, 68 képviselő igen szavazatát kellene megszereznie. 

Egyelőre azonban 66 támogató szavazattal rendelkezi saját pártja, valamint a szintén függetlenségi Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) részéről. A parlament két nap múlva megismételt szavazást tarthat, ám ekkor már az egyszerű többség támogatása elég a győzelemhez. Ha a legkisebb függetlenségi párt, a négy parlamenti képviselővel rendelkező Népi Egység (CUP) ezen a szavazáson is tartózkodik, Torrat elnökké választhatják.

Az elnökjelölt első interjúját a TV3 katalán televíziónak adta, ahol arról beszélt, hogy első intézkedése a katalán intézmények helyreállítása lenne, illetve egy bizottság felállítása, amely azt vizsgálná, hogy milyen következményeket okozott a spanyol állami beavatkozás, amelyet az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva hajtott végre Katalóniában tavaly december óta. A függetlenségi politikus bocsánatot kért a korábban a Twitteren közzétett spanyolellenes üzeneteiért. Az egyik ezek közül: „A spanyolok Katalóniában olyanok mint az energia: nem tűnnek el, csak átalakulnak”.

Az interjúban azt is elmondta, hogy megválasztása esetén szándékában áll találkozót kezdeményezni Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, valamint Mariano Rajoy spanyol kormányfővel. A spanyol miniszterelnök egy cádizi rendezvényen reagált Torra jelölésére. Mint mondta, a leendő elnököt cselekedetei alapján kell majd megítélni, és bízik abban, hogy tiszteletben tartja a törvényeket, ám ha ez nem így lesz, a 155-ös cikknek most már van precedense, így ha szükséges azt újból alkalmazni kell.

Inés Arrimadas, a Katalónia legnagyobb ellenzéki erejének számító  Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középutas párt katalán frakcióvezetője aggasztónak tartja Torra jelölését, aki szerinte az előző elnökhöz képest „sokkal radikálisabb”. Hangsúlyozta: nem nagyon reménykedik abban, hogy törvénytisztelő kormányt fog vezetni. Véleménye szerint Quim Torra valójában Carles Puigdemont bábja lesz. Az 55 éves Torra négy hónap alatt a negyedik jelölt az elnöki tisztségre Carles Puigdemont, Jordi Sánchez és Jordi Turull után. Elődjeiből azért nem lett elnök, mert a törvényi előírások szerint a jelöltek személyes jelenléte elengedhetetlen a parlamentben a róluk szóló vitában és szavazásnál.    Puigdemont azonban Berlinben várja kiadatási eljárásának végét, Sánchez és Turull pedig előzetes letartóztatásban van.

A függetlenségi pártok ugyan a múlt héten megszavazták az elnökségről szóló törvény módosítását, hogy lehetővé tegyék egy távollévő jelölt, a konkrét esetben Carles Puigdemont újraválasztását. A jogszabályt azonban az alkotmánybíróság csütörtökön felfüggesztette, így a volt elnök újraválasztásának esélye is elszállt. A katalán parlamentnek május 22-ig kell megválasztani a katalán autonóm közösség új elnökét, ellenkező esetben meg kell ismételni a helyi parlamenti választásokat.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pneumaticus
2018. május 12. 08:11
Furcsa ország, ahol a helyi emberek véleménye már deklaráltan nem számít. Spanyolországot nem hagyhatja el az egyik autonóm tartománya. Miért nem???
Marcellus
2018. május 11. 19:27
Quim Torra egy xenofób barom. Mondjuk eleve abszurd spanyolok elleni xenofóbiáról beszélni Spanyolországban. A katalán szeparatisták bohócot csinálnak magukból.
Akitlosz
2018. május 11. 18:11
Valami azt súgja, hogy nem ő lesz a független Katalónia első elnöke.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!