Vádat emeltek a Teréz körúti robbantó ellen

2017. december 08. 10:00

Élet és közbiztonság elleni bűncselekmények miatt emeltek vádat a robbantó ellen.

2017. december 08. 10:00

A Teréz körúti robbantás ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség élet elleni és közbiztonság elleni bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken – közölte az ügyészség pénteken.

Keresztes Imre főügyész közleménye szerint az előzetes letartóztatásban lévő elkövetőt előre kitervelten, aljas indokból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés bűntettével, valamint terrorcselekmény előkészületének bűntettével vádolják.

A vádirat lényege szerint tavaly szeptember 24-én este a vádlott a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton robbanószerkezetet – és a rombolóhatás fokozása érdekében nagy mennyiségű szöget – tartalmazó táskát tett le a földre. Kivárta, míg a szokásos útvonalat bejáró egyenruhás rendőrök a táska közvetlen közelébe érnek, és a robbanószerkezetet a járőrpár megölésének szándékával, távirányítással működésbe hozta. A férfi célja az volt, hogy miután megölte a sértetteket, elvegye lőfegyvereiket. A robbanás ereje alkalmas volt arra, hogy a járőröket megölje, más, a közelben tartózkodó emberek pedig akár életveszélyesen megsérüljenek. A két rendőr súlyos, életveszélyes, egy harmadik sértett pedig nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett – emlékeztettek.

A vádlott később a Belügyminisztériumnak elküldött e-mailben leírta a robbanószerkezet összetételét, elkészítésének lépéseit, és jelezte, hogy hamarosan konkrét követelésekkel áll elő. Azt tervezte, hogy a BM-et egymillió euró összegű készpénz kifizetésére kényszerítse azzal a fenyegetéssel, hogy ha nem teljesítik követélését, akkor újabb robbantásokat követ el. Végül azonban – 2016. október 19-én – a TEK munkatársai elfogta a férfit.

Az ügyészség szerint a vádlottnak módjában állt volna folytatni, amit eltervezett, mivel a birtokában lévő robbanóanyagok és gyújtószerkezetek felhasználásával olyan szerkezet elkészítésére volt képes, amely több ember életének kioltására alkalmas.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anegy_
2017. december 08. 12:56
Nem érdemelne meg egy gyorsított eljárást? Kitenni a börtön elé, nyilvános tárgyalásra. Nem sajnálnám meg.
annamanna
2017. december 08. 12:00
"A férfi célja az volt, hogy miután megölte a sértetteket, elvegye lőfegyvereiket." Ez volt a célja? Tett már vallomást? A hírekben mindig az volt, hogy hallgat. Az emailről se írtak eddig.
koronaszepe
2017. december 08. 10:17
Lobbantó? Szelinted az humolos?
Lotti
2017. december 08. 10:04
Nem kapkodták el.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!