Szijjártó szerint az ukrán oktatási törvény az EU-Ukrajna társulási tanács napirendjén lesz

2017. október 16. 18:09

Magyarország úgy készül, hogy az ukrán oktatási törvény ügye napirenden lesz a decemberi EU-Ukrajna társulási tanácsülésen – jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn Luxembourgban.

2017. október 16. 18:09

Az Európai Bizottság illetékesei nem emeltek kifogást az ellen, hogy az EU-Ukrajna társulási tanács naprendre tűzze az új ukrán oktatási törvény ügyét december elején esedékes ülésén – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek hétfői tanácskozását követően. Szijjártó Péter kijelentette: a kisebbségi jogok nagyon durva megsértése folyik Ukrajnában, Kijev az új oktatási törvénnyel megsérti az Európai Unióval kötött társulási megállapodását is.

A miniszter az uniós külügyminiszterek ülésén kezdeményezte, hogy az EU-Ukrajna társulási tanács nyomatékosítsa, a szerződés alapján Kijevnek a kisebbségi jogokat folyamatosan erősítenie kell. Szijjártó Péter közölte: sem Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, sem Johannes Hahn, az európai szomszédságpolitikáért és a csatlakozási tárgyalásokért felelős biztos nem emelt semmilyen kifogást. Mivel a napirendi javaslatokat az uniós bizottság terjeszti elő, Magyarország úgy készül, hogy az ukrán oktatási törvény ügye napirenden lesz a decemberi tanácsülésen – tette hozzá.

Szijjártó Péter az ülés szünetében újságíróknak elmondta, az új ukrán oktatási törvénnyel Kijev nemcsak a kisebbségi, hanem az emberi jogokat is drámai mértékben sérti. Az ukrán nyelv ismeretének bővítéséhez nem lehet eszköz a kisebbségi nyelvek korlátozása. Az ukrán nyelv oktatásának nem az a módja, hogy elveszik az anyanyelven tanulás jogát. Ez álságos, erre más módszert kell kidolgozni – húzta alá. Elmondta, az oktatási törvény nyomán – amennyiben érvényben marad – 71 magyar iskola működése lehetetlenül el, ugyanis a tíz év feletti diákokat minden tanítónak ukrán nyelven kell oktatnia, ami iskolabezárásokhoz, elbocsátásokhoz is vezethet.

Szijjártó Péter kijelentette, a magyar kormány kész a konzultációra, de annak sikere azon múlik, hogy a törvénynek azokat az elemeit, amelyek a kisebbségi jogokat „rendkívüli módon sértik” visszavonják, vagy legalább hatályát felfüggesztik. „Az ukrán kormány és a kárpátaljai magyarok vitájában mi mindig és a végsőkig a magyar közösség mellett leszünk” – fogalmazott a miniszter.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2017. október 16. 20:34
"Magyaralázás egy felvidéki OTP bankban." „Nem tud szlovákul? Nem szégyelli magát? (…) költözzön Magyarországra!“ http://karpathir.com/2017/10/16/magyaralazas-egy-felvideki-otp-bankban/ Szebb Jövőt!
3M..
2017. október 16. 18:40
Magyarország részére kizárólag az az állapot az elfogadható, amit a Nagy Sztálin biztosított a kárpátaljai magyarság számára. Ettől alább nem adhatjuk. Szijjártó biztosítsa az egykori szovjet vezető által is fenntartott állapotot! Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!