Minimum két százalékot költenének védelemre a V4-ek

2017. október 18. 15:19

Emelnék védelmi kiadásaikat a visegrádi országok, hogy eleget tegyenek a NATO követeléseinek. Lengyelország megduplázná katonai erejét, Szlovákia pedig a Baltikum védelmét helyezte a középpontba.

2017. október 18. 15:19

A visegrádi országok (V4) szerint fontos támogatni azokat a kezdeményezéseket az Európai Unión belül, amelyek az európai külső határok megvédésére irányulnak – hangoztatta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a miniszterhelyettes kollégáival tartott szerdai székesfehérvári sajtótájékoztatón.

Teljesítenénk a NATO-elvárást

Vargha Tamás a kétnapos védelmi miniszterhelyettesi találkozó után kiemelte: egyetértés volt közöttük a védelem és biztonság megteremtésében, amihez mind a négy ország hadseregeinek fejlesztésére szükség van. Hozzátette: a V4-ek a védelmi költségvetés emelésével teljesítik a NATO elvárásait 2024-ig, miközben az éves védelmi büdzsék 20 százalékát fejlesztésre fogják fordítani.

Az államtitkár szerint a V4-ek a védelmi együttműködésük által még erősebbek lettek az elmúlt években. Emlékeztetett arra, hogy sokat dolgoztak együtt, megvédték Magyarországot és Európát, s ez a magyar V4-elnökség alatt is kiemelten fontos marad. Vargha újságírói kérdésre elmondta, hogy általános NATO-alapelv a védelmi költségvetések növelése, az elvárás pedig az, hogy az országok GDP-jük 2 százalékát ilyen célokra fordítsák. Szintén elvárás a mindenkori honvédelmi büdzsé 20 százalékát fejlesztésre költeni, amit Magyarország már 2018-ban teljesíteni fog – tette hozzá.

Megdupláznák a lengyel haderőt

Tomasz Szatkowski lengyel védelmi miniszterhelyettes szerint vannak olyan közös célok, amelyek még nem teljesültek, de a mélyülő együttműködés jó alap ezek elérésében. A V4-eknek folyamatos védelempolitikai készültséget kell fenntartaniuk a különböző kihívások miatt, aminek eddig maradéktalanul megfeleltek – fűzte hozzá.

Mint mondta, a nemrégiben lezárult lengyel elnökség során ambiciózus haderőfejlesztési programot fogadtak el, amelynek fontos eleme a lengyel haderő létszámának megduplázása, hiszen a „keleti vonal” meghatározó szereplői kívánnak lenni. Megjegyezte, hogy a társországok biztonságára is figyelnek, amit tovább erősít a V4-ek 2019-re felállítandó közös harccsoportjainak terve.

Tomasz Szatkowski a közös biztonságpolitikával kapcsolatban annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Európa védelmi képességeit meg kell erősíteni, amihez komolyan növelni kell az ilyen célú kiadásokat.

Kulcskérdés a Baltikum biztonsága

Robert Ondrejcsak szlovák védelmi miniszterhelyettes megemlítette, hogy a megbeszélésen szóba került a Baltikum biztonsága. Egyetértés volt a V4-ek között abban, hogy NATO-szövetségesként továbbra is közösen kell fellépniük a balti térségben – tette hozzá. Közölte, hogy Szlovákia a közelmúltban új védelmi és biztonságpolitikát fogadott el és ennek egyik fő pontja a hosszú távú haderőfejlesztés.

Róbert Ondrejcsák fontosnak nevezte, hogy a gazdaság és a védelempolitika területén a visegrádi országok a következő években még inkább elmélyítsék együttműködésüket. Szerinte a V4-eknek nagyon fontos szerepe van az európai biztonság kérdésében, a közös harccsoport létrehozása pedig jelentős mértékben hozzájárulhat ennek továbberősítéséhez.

Fontos a NATO elrettentő szerepe

Jakub Landovsky cseh védelmi miniszterhelyettes hangsúlyozta, hogy a V4-ek jó úton járnak a közép-európai térség biztonságának megteremtésében. Mint elmondta, a cseh kormány elkötelezett abban, hogy az unió és az észak-atlanti szövetség védelempolitikája is ebbe az irányba mozduljon el.

Úgy vélte, az európai haderő megerősítése és a PESCO (állandó strukturált együttműködés a biztonság és védelem terén) is fontos lépés a biztonság felé, miközben a NATO esetében fontos lenne az elrettentő szerep erősítése.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bástyaelvtárs
2017. október 18. 17:25
Ó jaj már megint az élre törünk, Viktor? :) 2% ra a honvédelmi kiadásokat? Eszedbe jutott? Kár, h most még az 1%-ot se érjük el. Még a szocik alatt a válság idején is 1,3 % körül volt ha jól emlékszem. Most meg ugy 0,7-8% körül karistol. Nagyot álmodni már tudsz,ebben nincs hiba....
madarasi.abel
2017. október 18. 16:01
Le tudták mindezt úgy írni, hogy az oroszokat meg sem említették. Gratulálok, férgek, szép munka :)
robag
2017. október 18. 15:40
Tisztelt mandiner! Legyenek kedvesek tüntessék már el ezeket az agresszíven megjelenő reklámokat. Értem én, hogy ebből van pénzük, de legalább ha mást nem oldják meg, hogy változatosak legyenek és kevesebb. Ugyanis jelentem 30 éves vagyok és rendkívül irritál, hogy egy cikk elolvasása közben 3-szor villog a képembe a prosztata problémás reklám!!! Szeretem ezt az oldalt, de komolyan azon gondolkodok nem olvasom tovább ha ezen nem változtatnak. Jelentem a prosztatám jól van köszöni szépen!
áfonya
2017. október 18. 15:36
El­ké­pesztő rend­őri akció ma reg­gel a Váci úton, leg­alább 50 rendőr ro­hanta le a szci­en­to­ló­gu­so­kat... Ma reg­gel fél 8 tá­jé­kán nem hit­tek a sze­mük­nek több ház lakói Bu­da­pes­ten a Váci úton, a Duna Pláza kör­nyé­kén. Leg­alább 50-60 rendőr több tucat au­tó­val kör­be­vette a szci­en­to­ló­gu­sok szék­há­zát és be­ha­tol­tak az épü­letbe. Olyan volt. mint egy ame­ri­kai ak­ciófilm. https://ripost.hu/cikk-elkepeszt-rend-ri-akcio-ma-reggel-a-vaci-uton-legalabb-50-rend-r-rohanta-le-a-szcientologusokat
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!