Mészáros Lőrinc szerint nem lehet veszteséges a felcsúti kisvasút

2017. október 11. 19:18

A felcsúti polgármester szerint nem fordulhat elő, hogy veszteségesen zárja az évet a Vál-völgyi kisvasút, mivel a látogatók számát „összkalapban” kell nézni a Pancho Aréna és az arborétum látogatóival.

2017. október 11. 19:18

Az ATV Híradójának sikerült elkapnia a felcsúti polgármestert, Mészáros Lőrincet egy 10 perces interjú erejéig, akit a csatorna a tao-pénzekről, cégeiről és a felcsúti kisvasút lehetséges nyereségéről kérdezett.

Mészáros szerint nem fordulhat elő, hogy a kisvasút vesztesége esetén azt alapítványi tao-pénzekből támogassák és segítsék ki, mivel a kisvasutat nem közvetlenül a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia támogatja, hanem annak nonprofit alapítványa üzemelteti. Ez pedig már önmagában is kizárja a tao-pénzzel való visszaélést.

Hozzátette, könnyen előfordulhat, hogy a kisvasút önfenntartó lesz, ám erről majd 2018 januárjában, az első teljes üzemeltetési év letelte után lehet nyilatkozni. Mészáros egyenesen leszögezte: a kisvasút „nem tud veszteségesen zárni”, hiszen annak környékén annyi turisztikai látványosság van, hogy az összkép egész biztosan pozitív lesz.

A polgármester szerint ugyanakkor nem lehet kiemelni csak a kisvasutat, mivel amellett ott van az évi 12 ezer látogatót vonzó Pancho Aréna és az arborétum is – ezzel pedig a falu már az évi 100 ezer látogatót is megközelítheti. Ahogyan fogalmazott, a látogatók számát „összkalapban” kell nézni a fenti két létesítménnyel, így pedig már „nem lehet” veszteséges a kisvasút.

Összességében nem lehet veszteséges a kisvasút, de ha tudjuk a látogatók számát, akkor is „összkalapban” kell nézni az arborétummal és a Pancho-arénával, így már tuti pozitív lesz.

Mészáros Lőrinc leszögezte ugyanakkor: ha a Vál-völgyi kisvasút valamilyen oknál fogva mégis veszteséggel zárna, úgy az üzemeltető nonprofit alapítvány megtakarításaiból és adományaiból fedeznék azt.

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2017. október 12. 09:37
A cigány lop. Ha ezért a magyar megtapsolja akkor ki a hülye?
Bell & Sebastian
2017. október 11. 23:16
Ennek is sok a rokona, mint a főbankárnak, akik kivétel nélkül, mind kivakaróztak a szarból, bármiféle, mérhető teljesítmény nélkül. Átlagosan sokkal jobban élünk. Ez a jó hír mindazoknak, akiknek nem a rossz. Hogy az osztozkodás műfajában a Fidesz jobban csillog, mint az előző maffia, az csak annyit jelent, vakok közt félszemű a király.
liberálzöld.
2017. október 11. 22:21
Igaza van a csodavállalkozó gázszerelőnek. A kisvasút mindaddig nem lehet veszteséges, amíg egyetlen forint van az államkasszában.
Zokni
2017. október 11. 20:27
"...nem lehet kiemelni csak a kisvasutat, mivel amellett ott van az évi 12 ezer látogatót vonzó Pancho Aréna és az arborétum is..." - írja. Ez egy zseni. Már Orbán is megmondta. Összeadja olyasmikkel, amikhez semmi köze sincs. Ha a neje kevesli az esti alkalmakat, akkor a barátnőjénél leadott penzumot is felhozza mentségként?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!