Szijjártó: Magyarország helyreállítja nagyköveti jelenlétét Hollandiában

2017. szeptember 29. 13:40

A miniszterelnökök észtországi megbeszélésének megfelelően Magyarország helyreállítja nagyköveti szintű jelenlétét Hollandiában – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

2017. szeptember 29. 13:40

A miniszterelnökök észtországi megbeszélésének megfelelően Magyarország helyreállítja nagyköveti szintű jelenlétét Hollandiában – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-vel.

Az EU állam- és kormányfőinek tallinni csúcstalálkozóján Orbán Viktor miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy beszélt holland kollégájával, Mark Ruttéval, „le is zárták a két ország közötti konfliktust, kedvelik egymást tulajdonképpen, és egyetértenek nagyon sok kérdésben”. A kormányfő elmondta: a Hollandiába akkreditált magyar nagykövet visszatérhet Hágába.

Ezt követően a külügyminiszter közölte: arra utasította a hágai magyar nagykövetet, hogy szombaton térjen vissza állomáshelyére. Hollandia fontos partnere Magyarországnak, a két ország közötti együttműködés hatékony, ebbe a kapcsolatba azonban semmiképpen sem fér bele a másik ország és a terroristák közötti párhuzam – emlékeztetett Szijjártó Péter. Hozzátette: „örülünk annak, hogy ezt a holland kormány is belátta”.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2017. szeptember 30. 15:10
Ezzel a többi ide akkreditált nagykövet is tudhatja, hogy hány méter egy kilométer.
Sulammit
2017. szeptember 29. 14:29
Így kell ezt továbbra is csinálni, Péter!
edvind johnsson2.0
2017. szeptember 29. 14:10
Amennyiben megkövettek minket a hollandok, akkor üsse kavics.
OberEnnsinnen
2017. szeptember 29. 14:04
" Szijjártó Péter. Hozzátette: „örülünk annak, hogy ezt a holland kormány is belátta”." Ebben ne legyél biztos, Péter! A holland, furcsa szerzet, skótabb a skótnál. Németalföld leszakadt Skóciáról, nem bírta azt a túlköltekezést, így keletkezett Hollandia. Szóval, ha belátta, belátta, de a vége az is lehet, túl sokba van ez nekik és akkor jön az, hogy: kilátta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!