Megválasztották a Momentum két új elnökségi tagját

2017. augusztus 19. 16:34

A Momentum küldöttgyűlése Dukán András Ferencet és Cseh Katalint választotta be a Momentum elnökségébe – jelentette be a párt a saját honlapján.

2017. augusztus 19. 16:34

Egy tanárt és egy orvost, Dukán András Ferencet és Cseh Katalint választott be a Momentum elnökségébe a Momentum küldöttgyűlése  – adta hírül a párt honlapja.

A bejegyzés szerint Dukán András Ferenc 4 éve tanérként dolgozik, matematikát és etikus vállalkozói ismereteket tanít. A Momentumba 2016 tavaszán lépett be, és azóta a párt oktatási programjának kidolgozásán munkálkodik, valamint a csepeli alapszervezet vezetője.

Cseh Katalin szülész-nőgyógyász rezidens, továbbá Hollandiában egészségügyi közgazdaságtan szakon végzett. Cseh Katalin a párt alapítójaként az elmúlt fél évben a Momentum egészségügyi programján dolgozott, valamint a párt nemzetközi kapcsolatainak kiépítését segítette.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, augusztus első hetében mondott le az elnökségi tagságáról Pottyondy Edina, valamint Kádár Barnabás. Az új elnökségi tagok őket fogják pótolni a párt vezető testületében.

Összesen 183 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2017. augusztus 20. 15:42
Orvos azért kell a csapatba, hogy ki tudjanak vonni kétszer 4000 milliárdot az egészségügyből mint Kökény Kakis Misi bácsiék?
Peter8811
2017. augusztus 20. 15:19
Sebestyén Balázs mit keresett középen, csak nem Kész átverés show lesz?
Pikkelő
2017. augusztus 20. 15:17
Piszkos Fred effektust ismeritek? Fidesz trollok ócsárolják akkor rossz nem lehet.
Bástyaelvtárs
2017. augusztus 20. 11:03
Remelem nemcsak bejutnak a parlamentbe de a kormányban is lesz helyük ! A liberálisok tudjak csak kivezetni az országot ebből a szarbol amibe Orbánék hozták. Tanult fiatal európaiak . Örökké nem lehet sötétség .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!