Kínos helyzetbe került a Jobbik politikusa

2017. augusztus 14. 22:05

„Ez szakmailag egy nagyon gyenge kérdés volt, ne haragudjon” – így minősítette Staudt Gábor a Hír Tv műsorában a műsorvezető kérdését.

2017. augusztus 14. 22:05

Szöllősi Györgyi műsorvezető azt kérdezte Staudt Gábortól, a Jobbik frakcióvezető-helyettesétől, hogy mi a véleménye Vona Gábor hétfői nyilatkozatáról, miszerint a pártelnök az elmúlt évek jobbikos kijelentései miatt kész bocsánatot kérni a zsidóságtól és a cigányságtól. 

A Jobbik képviselője erre először azt mondta, hogy ő leginkább szakpolitikákat visz, ilyen kérdéssel nem foglalkozik és hívják meg inkább Vona Gábort, mert ő nem lát a pártelnök fejébe, nem tudja mire gondolt. 

A párbeszéd tovább folytatódott, mire Staudt odáig jutott, hogy „közmédiára hajazó kérdésfeltevésnek” nevezte a Hír Tv műsorvezetőjének kérdését. Majd hozzátette, hogy az ilyen kérdések „rombolják a műsor minőségét”, valamint azt, hogy „ez szakmailag egy nagyon gyenge kérdés volt, ne haragudjon”. Staudt ennél a pontnál levezette azt is, hogy ő milyen kérdéseket szeret igazán.

Később, amikor a műsorvezető még egyszer feltette azt a kérdést, amire nem kapott választ, Staudt visszakérdezett, hogy rászóltak-e a műsorvezető fülére, hogy kérdezze meg újra. Majd még egyszer elmondta, hogy ilyet csak a közmédiánál szokás kérdezni.

A jelenet 8:40-nél kezdődik.

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SilentBob
2017. augusztus 17. 11:47
Jaj ez a Staudt még Jobbikos mércével mérve is nagyon hülye. Összesen annyi esze van, hogy előbb sváb kisebbségként, most meg turbómagyarként az egész családját, inkluzive a szeretőjét is bevigye a faszverő politikába.
Akitlosz
2017. augusztus 15. 19:42
Megnéztem. Staudtnak van igaza. Tényleg szakmaiatlan volt a riporter kérdése. Azt az embert kell meghívni a studióba, akire tartozik a műsorvezető által feltenni szándékozott kérdést. Vagy az Illetékes elvtársat, mert ő az egyetlen, akire minden kérdés tartozik.
1120
2017. augusztus 15. 18:45
Tény, hogy amit a közmédia a Jobbikkal (is) művel, az a legfinomabb kifejezés szerint is elfogadhatatlan. 1989-ben nem azért vonultunk utcára, hogy 2017-ben közpénzből pártpropagandát halljunk, lássunk, meg hogy a magyar kormány "győztes csatáiról" értesüljünk a "termelés frontján", illetve hogy az "ellenség bűneit" szajkózzák nekünk reggel, délben meg este. Ma ez van. Ez színtiszta kádárizmus, sőt inkább rákosista propaganda. Mindezt csak azért írtam le, mert Staudt Gábor a közmédiára hivatkozott - némi joggal. Ugyanakkor egy ilyen kérdésre olyan könnyű "kitérő" választ adni, hogy egész egyszerűen hihetetlen, amit látunk, hallunk. A Jobbiknál nincsenek kommunikációs szakemberek? Nincsenek ilyen jellegű tréningek? Ha tényleg nyerni szeretnének, akkor a Lajosnak erre is áldoznia kellene! :)
Mindjárt
2017. augusztus 15. 17:10
ORBÁN VIKTOR, MÉSZÁROS LŐRINC ÉS FARKAS FLORÁN Ez a három tolvaj cigány uralja és fosztogatja Magyarországot. Miért jó ez a fidesz birkáknak akiket a felcsúti cigány és bandája ugyan úgy kifoszt mint a többi magyar embert?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!