Palkovics: Nem a CEU ellen szól a törvényjavaslat

2017. március 30. 09:11

Nem a Budapesten működő Közép-Európai Egyetem (CEU) ellen szól a felsőoktatási törvény kezdeményezett módosítása – jelentette ki Palkovics László az ATV csütörtöki műsorában. Az oktatási államtitkár leszögezte: a törvénymódosítás oka, hogy szeretnék elkerülni a „kamuegyetemek” magyarországi megjelenését.

2017. március 30. 09:11

Nem lehetetleníti el a működést, nem diszkriminatív és nem a Budapesten működő Közép-Európai Egyetem (CEU) ellen szól a felsőoktatási törvény kezdeményezett módosítása – jelentette ki az ATV csütörtök reggeli műsorában Palkovics László oktatási államtitkár, aki szerint nincs rá ok és kicsi is a veszélye annak, hogy az intézmény elhagyja Magyarországot.

A törvénymódosítás okaként említette, hogy szeretnék elkerülni a „kamuegyetemek” magyarországi megjelenését, hangsúlyozva, hogy a CEU nem tartozik ezek közé, a közéleti és médiareakciókra utalva pedig azt mondta, az intézmény érdekérvényesítő képessége „talán erősebb”, mint társaié.

Palkovics László megjegyezte, el fogják magyarázni az ügyben fellépő nagyköveteknek, hogy az a cél: „valós egyetemek” működjenek az országban, hangot adva azon álláspontnak, hogy attól egyetem egy egyetem, hogy abban az országban is folytat képzést, ahol kiadja a diplomáját. Az államtitkár kérdésre válaszolva azt jelezte: előzetesen nem tárgyaltak a törvényjavaslatról a CEU-val, mert nem volt erre idő – írja az MTI.

Az oktatási államtitkár egyébként nagyjából ugyanezt már szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, és ahogy akkor is csak sokadik kérdésre ismerte el, most ki sem tért arra, hogy bizonyos változtatások csak a CEU-ra vonatkoznának. Például nincs még egy olyan egyetem, aminél hiányzik az a kitétel, hogy az anyaországba is kell, hogy legyen kampusza.

 

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. március 30. 17:39
Gyomorforgato ez a fideszes komcsi szolgalelkuseg, amivel ez a takony teszi a dolgat.
Sir Galád
2017. március 30. 14:02
Mindenki most jött le a falvédőről...
Sulammit
2017. március 30. 14:00
Világos beszédek a CEU-ról. http://www.echotv.hu/video/119692/20170329_Angard
noMores
2017. március 30. 13:47
Persze. A nyolcelemis agyhalottak meg tapsikolnak nektek, ahogy itt latszik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!