Előzetes letartóztatásban marad a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja

2017. február 22. 10:55

Április 21-éig meghosszabbították a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi előzetes letartóztatását. A bíróság szerint a gyanúsított cselekménye előre kitervelten, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletére, valamint robbanóanyaggal visszaélés bűntettének megállapítására lehet alkalmas.

2017. február 22. 10:55

„A Budai Központi Kerületi Bíróság április 21-éig meghosszabbította annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szeptember 24-én a budapesti belvárosban robbantást követett el, amelynek következtében két rendőr súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett  közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel. A bíróság felidézte: a gyanúsított ellen a Központi Nyomozó Főügyészség folytat nyomozást.

A bíróság szerint a gyanúsított cselekménye  bizonyítottság esetén  előre kitervelten, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletére, valamint robbanóanyaggal visszaélés bűntettének megállapítására lehet alkalmas. Hozzátették: a megalapozott gyanút a szemlékről, valamint házkutatásokról, lefoglalásokról készült jegyzőkönyvek, szakértői szakvélemények, a szakértők előzetes megállapításait tartalmazó okiratok, egyéb rendőri jelentések, a beszerzett kamerafelvételek, a gyanúsított telefonjának adattartalma, híváslista-elemzések, tanúvallomások és a gyanúsított beismerő vallomása támasztják alá.

Minderre tekintettel a bíróság szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított jelenléte az eljárási cselekményeknél csak a legszigorúbb kényszerintézkedéssel biztosítható. A végzés nem jogerős.”

(MTI)

 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!