Félmilliárdot ad a kormány Pécsnek egy sportközpont előkészítésére

2016. február 18. 11:20

Ötszázmillió forintot biztosít a kormány az új pécsi sportközpont és élményfürdő megtervezésére és előkészítő munkálataira a Modern városok program keretében. Csizi Péter, a baranyai megyeszékhely fideszes országgyűlési képviselője elmondta: az új sportközpont megvalósításáról a pécsiekkel történt konzultáció után döntöttek.

2016. február 18. 11:20

A Modern városok program keretében ötszázmillió forintot biztosít a kormány az új pécsi sportközpont és élményfürdő megtervezésére, engedélyezésére és előkészítő munkálataira – közölte Csizi Péter, a baranyai megyeszékhely fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön sajtótájékoztatón. A képviselő elmondta, az új létesítményt a felépülő Nemzeti Kosárlabda Akadémia szomszédságában tervezik megvalósítani.

Csizi Péter emlékeztetett arra, az új sportközpont megvalósításáról a pécsiekkel történt konzultáció után döntöttek, amelynek keretében mintegy ötezer család mondta el véleményét. Ennek eredményeként került Pécs – tömegsportot és utánpótlás-nevelést is kifejezetten ösztönző – fejlesztési tervei közé az élményfürdő megvalósítása – mondta. Hozzátette, a város lakói a tervezés ideje alatt is elmondhatják véleményüket az új sportcentrumról, hogy az a helyi igényeknek megfelelően épüljön fel. Csizi Péter kitért arra: az új létesítmény terveinek elkészítése és az engedélyek megszerzése után „amilyen gyorsan csak lehet” megindítják a kivitelezést.

Tavaly februárban a baranyai megyeszékhely önkormányzata minden pécsi háztartásba egy tizennégy kérdést tartalmazó ívet juttatott el azért, hogy a helyiek segítségével jelölhessék ki Pécs fejlesztési irányait a 2020-ig a városba érkező európai uniós fejlesztési források felhasználásáról.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2016. február 18. 12:19
Mondjuk arról, hogy modern, olyasmi jut az ember eszébe, hogy elektromos buszok, okos közlekedésszervezés - a polgárok mondjuk előző este megadnák , kb merre mennek, és ennek megfelelően lehetne a járatokat sűríteni, ritkítani, kisebb buszokat használni csúcsidőn kívül stb úthálózat korszerűsítés, levegőtisztasági intézkedések nagyon széles sávú internet, netes ügyintézés, napenergia hasznosítás, hővisszanyerős szellőzés a közintézményekben
pemete jakab
2016. február 18. 12:16
Gazdag ország-e Magyarország? 2010 óta 10 millió nem jut egy szükséges egészségügyi, oktatási vagy szociális programra, de 10 milliárd bármikor egy új stadionra.
kukagyerek
2016. február 18. 11:50
Páva Zsóti kezdheti a pávatáncot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!