Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A román sajtóra nehezedő rendőrségi és titkosszolgálati befolyásról írt jelentést a bukaresti ActiveWatch civil szervezet. Egy ismert publicista például bevallotta, hogy egy titkosszolgálat fedett ügynöke volt. A magyar közösség szólásszabadságának korlátozása is növekedett a tavalyi év során.
Politikai és titkosszolgálati befolyás nehezedik a romániai sajtóra, amelyet a tulajdonosi szféra érdekeinek való kiszolgáltatottság is jellemez – állapította meg egyebek mellett az ActiveWatch nevű bukaresti civil szervezet, amely kedden tette közzé a romániai sajtószabadságról készült 2014. évi jelentését. A Mediafax hírügynökség által idézett beszámoló rámutat: a 2014-es választási év során a korábbi éveknél látványosabban ütköztek ki Romániában a sajtó szabadságát korlátozó problémák, amelyeket a lakosság is érzékelt.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a románok alig 20 százaléka vélte úgy, hogy országában szabad a sajtó, több mint ötven százalékuk állította ennek ellenkezőjét, míg a megkérdezettek egynegyede nem tudott véleményt nyilvánítani a kérdésben – emlékeztet a jelentés.
„Tavaly minden eddiginél jobban látszott, hogy a sajtó propagandaeszközzé vált: a hírtévék nyílt pártosságához sokszor manipuláló, rágalmazó, a nemzeti és vallási érzékenységet sértő üzenetek társultak” – állapította meg az ActiveWatch. A sajtófigyelő szervezet felidézte, hogy „futószalagon” kerültek rács mögé 2014-ben olyan médiamágnások, akik a közvélemény és az igazságszolgáltatás befolyásolására, korrupt üzelmeik fedezésére használták a tulajdonukban lévő médiavállalkozásokat.
Egy ismert publicista bevallotta, hogy egy titkosszolgálat fedett ügynöke volt, és George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) akkori igazgatója is megerősítette, hogy fedett ügynökök épültek be több szerkesztőségbe – mutatott rá az ActiveWatch jelentése. A dokumentum olyan esetet is leír, amelyben a karhatalmi túlkapásokat dokumentálni próbáló újságírót rendőrök bántalmaztak, és azt is a bukaresti kormány szemére veti, hogy „egy kínai kormányküldöttség kedvéért feláldozta a sajtószabadságot”, amikor megakadályozta egy kiadvány riportereinek belépését a kormánypalotába.
A 130 oldalas jelentés külön, ötoldalas fejezetet szentel a magyar közösség szólásszabadságának, amelynek korlátozása – megállapítása szerint – növekedett a tavalyi év során.
A dokumentum felidézi a Székely Szabadság Napján (március 10.) tervezett marosvásárhelyi felvonulás betiltását, a székely zászlók kitűzése és a magyar himnusz éneklése miatti bírságokat, a területi autonómiáról szóló közvita betiltására irányuló képviselői törvénykezdeményezést és legfelső bírói tanácsi állásfoglalást, valamint az autonómiavitát közrendvédelmi veszélyként megbélyegző belügyminisztériumi stratégiatervezetet.
Az ActiveWatch szerint egyebek mellett ezeknek a gondoknak tulajdoníthatóan csúszott vissza Románia a 45-ről az 52. helyre a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet sajtószabadság-rangsorán.