Az ellenzék bírálja a kormány környezetpolitikáját

2015. január 05. 20:54

Az ellenzéki pártok bírálták a kormány és Áder János környezetpolitikáját. A Jobbik és a Párbeszéd Magyarország szerint tanácsadó testületek helyett határozott cselekvésre lenne szükség, míg Fodor Gábor arról beszélt, hogy a kormány korábbi intézkedéseit csak a legsúlyosabb kritikával lehet illetni a témában.

2015. január 05. 20:54

A kormány környezetpolitikáját bírálták ellenzéki pártok arra reagálva, hogy Áder János államfő hétfőn bejelentette: új szervezeti egységgel, a Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságával bővült január 1-jétől a Köztársasági Elnöki Hivatal. Az új igazgatóságot Kőrösi Csaba eddigi ENSZ-nagykövet vezeti.

Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője közleményében erre reagálva azt írta: tanácsadó testületek helyett végre határozott cselekvésre volna szükség a környezeti fenntarthatóság területén is. Értékelése szerint a jelenlegi kormányzat az előző és a mostani ciklusában gyakorlatilag teljesen szétverte a környezetvédelmi állami szerveket, ellehetetlenítette az ágazatot, tönkretette a természetvédelmi és a vízügyi igazgatást, és „az égvilágon semmit nem tett a fenntarthatósági célok teljesülése érdekében”. A jobbikos politikus hozzátette, az államfő nyilatkozatában egyetlen szóval sem tért ki arra, hogy „Kőrösi Csaba átmentése új pozíciójába mennyibe fog kerülni a magyar adófizetőknek”.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) párt közleményben üdvözölte, hogy „a köztársasági elnöknek is feltűnt a kormányzati környezetpolitika teljes hiánya”, ugyanakkor a látszatintézkedések helyett valódi cselekvést vár Áder Jánostól. Egy olyan európai államban, ahol nincs környezetvédelmi minisztérium, és „a kormány a legvadabb környezetpusztító elképzeléseit is akadály nélkül valósíthatja meg”, nem megoldás, ha az államfő próbálja pótolni a végrehajtó hatalom hiányzó környezeti elkötelezettségét – írta Jávor Benedek, a PM európai parlamenti képviselője és Szabó Rebeka, a párt elnökségi tagja. Szerintük ha Áder János valóban cselekedni akar a környezetért, akkor éljen gyakrabban vétójogával, és szólítsa fel a kormányt, vegye komolyan a környezetvédelmet.

Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke üdvözölte a köztársasági elnök bejelentését, egyúttal ő is hangsúlyozta, hogy a Fidesz-kormány elmúlt éveit a környezetvédelem területén csak a legsúlyosabb kritikával lehet illetni, miután felszámolta az önálló környezetvédelmi tárcát, az államtitkári képviseletet és a jövő nemzedékek ombudsmanjának pozícióját. „Ha már a kormány nem, legalább a köztársasági elnök tudja, látja, hogy nem mindegy, mit hagyunk gyermekeinkre, unokáinkra” – fogalmazott a politikus. Felhívta ugyanakkor az államfő figyelmét, hogy pozíciójában sokkal többet is tehet a környezetvédelemért. Szerinte például a paksi atomerőműről szóló jogszabályok vagy „a természetvédelmet szétverő törvénymódosítások” visszaküldése az Országgyűlésnek ilyen eszköz az elnök kezében.

Áder János köztársasági elnök hétfőn tett sajtónyilatkozatában jelentette be, hogy új szervezeti egységgel, a Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságával bővült január 1-jétől a Köztársasági Elnöki Hivatal. Az államfő kiemelte: rövid és hosszú távú okok egyaránt magyarázzák az új szervezeti egység létrehozását. A hosszú távú okok között arra hívta fel a figyelmet, hogy a környezeti fenntarthatóság pártokon, ciklusokon átnyúló feladat, amely minden embert érint. Úgy fogalmazott, hogy az a fejlődés, amelyet ma sokan fenntartható fejlődésnek hívnak, megítélése – és sok tudós álláspontja – szerint ebben a formájában fenntarthatatlan.

Rövid távú okként azt említette, hogy idén decemberben Párizsban kísérletet tesznek a kiotói egyezményt váltó új megállapodás megalkotásra. A kiotói egyezményt abban a formában, ahogyan korábban megkötötték, nem lehet folytatni, szélesebb bázisú, több országot érintő megállapodásra van szükség – mondta Áder János, hozzátéve, hogy azokat az országokat is be kell vonni, amelyek a kiotói egyezményt nem írták alá vagy mentesültek az aláírása alól. Magyarországnak segítenie kell a közös munkát Párizsban – hangsúlyozta az elnök, aki felkérte erre a feladatra Kőrösi Csabát.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2015. január 06. 11:27
A kormánynak van környezetpolitikája? HAHAHA:)) Azt se tudják, mi az. Itt egy kis natura2000-kisajátítás, ott egy havernak juttatott nemzeti park, stb. A napenergiáról meg kérdezzük meg L.Simont, aki szerint nem jó, mert éjjel nem süt... Agyrokkant seggfejek ezek, szakértőt már kérdezni sem mernek, mert annyira kiröhögnék őket a segghülye kérdéseik miatt is.
andre
2015. január 06. 05:51
szabiharcosoknak nem kell tul sok kornyezet.....diezelgazzal elore,ki a szennyezo,ZAVARO ...(ballibsi!)fakkal!!!!!!!!!!!!meg a madarak.sokkal
anegy_
2015. január 06. 04:52
Újabb téma a tüntikézőknek. Lehet a fa@bukon időpontot kiírni, toborozni a "vert sereget".
Eltünt
2015. január 06. 02:12
Mszp-ballib,ellenzék böfögése környezetkárosító ,sőt gazdaság romboló.Gab-csikó a vörösiszap környezetkárosító emberi életeket pusztító károkról megfeledkeztél.Jobb lenne ha befognád azt vörös pofádat. Négy évvel ezelőtt szakadt át a Mal Zrt. Kolontár és Ajka közötti vörösiszap-tárolója. A katasztrófa tíz ember életébe került, míg a helyreállítás közel 40 milliárd forintot emésztett föl. A tragédiával kapcsolatos büntető- és polgárjogi perek napjainkban is zajlanak, legutóbb, első fokon, 40 millió forintot ítéltek meg a Mal. Zrt. elleni két felperesnek. Kamatokkal együtt több mint 30 millió forint kártérítést ítélt meg a bíróság annak a testvérpárnak, akiknek a szülei meghaltak - valamint közvetlen hozzátartozóinak - amikor négy éve átszakadt a MAL Zrt. ajkai zagytározójának gátja, és vörösiszappal öntötte el Kolonárt és környékét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!