Lázár: Akár napi tizenkét órát is dolgozik a Miniszterelnökség

2014. november 25. 19:27

Lázár János szerint senkinek sem kötelező a Miniszterelnökségen dolgozni, de aki ott van, az pontosan tudja, hogy elsősorban szolgálatot és nem munkát vállalt. A napi tízórás munkavégzést ért kritikára Lázár úgy válaszolt: akár napi tizenkét órában is dolgoznak.

2014. november 25. 19:27

A Miniszterelnökség a kormány munkájának összehangolásáért, döntéseinek előkészítéséért és végrehajtásáért felelős szervezetként a magyar közigazgatási rendszer egyik legfontosabb, legnagyobb felelősségű intézménye, hangsúlyozta Lázár János kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben. A Miniszterelnökséget vezető miniszter megjegyezte: minden munkatársával együtt a jövőben is akár napi tizenkét órát dolgoznak.

Előzőleg a Jobbik parlamenti frakciója közleményben azt írta, kifejezetten családellenesnek tartják a Miniszterelnökségen és más állami intézményekben bevezetett napi tíz-tizenkét órás munkaidőt, ezért felszólítják Lázár Jánost, hogy sürgősen vonja vissza az intézkedést. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is kiemelte, hogy az általa vezetett intézményben az egész ország számára kiemelt jelentőségű feladatok összpontosulnak, köztük az európai uniós források felhasználása, a közigazgatási rendszer fejlesztése, az agrár- és vidékfejlesztés, a bankrendszer átalakítása vagy az energia-, a tudomány- és társadalompolitikai stratégiák kialakítása, szervezése.

Lázár János a közleményben azt írta: tekintettel arra, hogy a kormányt és a minisztériumokat igen gyakran éri az a vád a sajtóban és a közbeszédben egyaránt, hogy nem dolgoznak meg a pénzükért, kifejezetten érdekesnek tartja a sajtó jelenlegi aggodalmát a minisztériumokban dolgozók fizetésével és munkaidejével kapcsolatban.

A miniszter hangsúlyozta: megkockáztatva, hogy ezen aggodalmak tovább erősödnek, szeretné kijelenteni, hogy a Miniszterelnökségen minden munkatársával együtt, a jövőben is azon dolgoznak - ha kell, akkor nem napi tíz, hanem tizenkét órán át -, hogy Magyarország Közép-Európa legdinamikusabban fejlődő országa legyen. Hozzátette: miként a versenyszférának, a közigazgatásnak is vannak olyan területei, amelyek az átlagosnál jelentősebb mértékű feladattal, felelősséggel és ehhez kapcsolódóan munkával járnak.

Azt írta: félreértés azonban ne essék: a Miniszterelnökségen dolgozni senkinek sem kötelező. Aki ott dolgozik, tudja, hogy elsősorban szolgálatot és nem munkát vállal.

Közölte: a szolgálatnak és így a munkaidőnek náluk kezdete van, vége nincs, ezért a Miniszterelnökség sajnos valóban nem egy családbarát munkahely. De - mint írta - ezt tudja és tudta minden munkavállaló, aki ott vállalt vagy vállal munkát. A Magyar Nemzet kedden azt írta, hogy értesüléseik szerint tízórás munkarendre állhat át több minisztérium, illetve háttérintézmény is. Közölték: a Lázár János vezette Miniszterelnökségnél már eddig is napi tíz órát dolgoztak.

A lap szerint több, gyermekes munkavállaló felmondásra kényszerült – őket fiatal munkatársakkal pótolták. Kurucz Éva kormányszóvivő a Hír Tv-nek azt mondta: „amióta Lázár János előbb államtitkárként, majd miniszterként a miniszterelnökséget vezeti, azóta 7.30-tól 17.30-ig tart a munkaidő, ezt a munkavállalók megértették és elfogadták.”

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2014. december 04. 10:16
"azóta 7.30-tól 17.30-ig tart a munkaidő" a berpapiron is annyi van?
Pinter68
2014. november 26. 14:09
Janikám, nem a mennyiséget kellene hozni! Hacsak persze nem vagytok sztahanovisták. Valami kis minőségnek sokkal jobban tudnánk örülni végre.
gross
2014. november 26. 12:11
Ez nem törvényellenes? (2011. évi CXCIX. törvény 89. §)
ziza
2014. november 26. 09:09
tolvajtempó
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!