A kormány szerint újra „meg kell védeni” a manyup-tagokat

2014. november 22. 17:27

Az NGM szerint a magánnyugdíjpénztárak felélik a tagok vagyonát, ezért a kormánynak határozottan lépnie kell az ügyben. Ez azt jelenti, hogy azokat a pénztárakat, amik nem felelnek meg a tervezett jogszabálynak, meg kell szüntetni, így végső soron azoknak a vagyona is az államhoz kerülhet, akik korábban önként döntöttek a magánnyugdíjpénztárakban való maradás mellett.

2014. november 22. 17:27

A magánnyugdíjpénztárakról az Országgyűlésnek beterjesztett javaslat védi a korábban kötelezően befizetett tagdíjakból származó, a jövőbeni nyugdíjjáradékok fedezetéül szolgáló vagyont – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint ugyanakkor az új szabályok megkönnyítik az életképes magánnyugdíjpénztárak működését és erősítik a pénztárak átlátható gazdálkodását.

A közlemény felidézi, hogy a javaslat kimondja: meg kell szüntetni azt a magánnyugdíjpénztárat, ahol a tagok kevesebb, mint 70 százaléka fizeti be a kötelező havi tagdíjat. Az NGM hangsúlyozza: az MNB adatai szerint a magánnyugdíjpénztárak tagjai közül ma már alig néhány ezren fizetik a havi, kötelező tagdíjat. 2011-ben a tagok még átlagosan havi tízezer forintot fizettek be, ami mára 500 forintra zsugorodott. Ez a pénztárak vagyonfelélését jelenti, így a nyugdíjasok járadékának majdani kifizetését veszélyezteti. A tagok nyugdíjának durván 25 százalékát a magánnyugdíjpénztárakból kellene megkapniuk. „A kormánynak határozottan lépnie kell ebben a helyzetben, hiszen mintegy 60 ezer magánnyugdíjpénztár-tag nyugdíja került veszélybe” – áll a közleményben. 

A Horizont Magánnyugdíjpénztár szerint, bár a törvényjavaslat szövegének értelmezése kérdéses, valójában az összes magánnyugdíjpénztár végelszámolását jelenti. Az Origo hírportálnak küldött közleményük szerint „amennyiben ezt az egyelőre nem teljesen világos jelentésű szöveget úgy értelmezzük, hogy a törvény hatályba lépésétől, azaz vélhetően 2015. január 1-től visszamenőlegesen kell vizsgálni a pénztár tagdíjbefizetéseit, akkor a törvényalkotó számára is vélhetően egyértelmű, hogy a jelenleg működő pénztárak közül egy sem teljesíti ezt a feltételt. Ez a Magyar Nemzeti Bank számára rendszeresen beadott negyedéves jelentésekből világosan kiderül”.

A pénztár a napokban készített felmérése szerint a magánnyugdíjpénztári tagok 95 százaléka ma is helyesnek tartja azt a döntést, hogy a magánnyugdíjpénztári rendszerben maradt, és ragaszkodik a tagságához. „Ezek az emberek a törvényjavaslat jelenlegi értelmezése szerint automatikusan visszakényszerülnek a társadalombiztosítási rendszerbe és vagyonuk az államkasszába vándorol” – áll a közleményben.

A magánnyugdíjpénztárak az elmúlt időszakban szinte kizárólag támogatásokból működtek, melyeket vagy a tagok vagy külső támogató szervezetek nyújtottak számukra vagy korábban felhalmozott vagyonukat élték fel.

Az MTI pénteken kereste a hazai nyugdíjpénztárak túlnyomó többségét képviselő Stabilitás Pénztárszövetséget, ahonnan későbbre ígértek tájékoztatást.

Összesen 337 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2014. november 24. 20:04
A kormány szerint újra „meg kell védeni” a manyup-tagokat - más szóval védelmi pénzt szedtek a manyup-tagoktól.
egyetmondok
2014. november 24. 09:28
Ha ez a tagok vagyona,akkor nem lehet csak úgy berakni az államháztartásba: ki kell fizetni az ellenértékét a tagoknak. Ellenérték nélkül tilos államosítani.
BőröndÖdön
2014. november 24. 09:23
Ócska,hazug,tolvaj banda!
Gépész53
2014. november 23. 18:07
"Ezek a magántársaságok, úri kedvük szerint működnek e pénzekből" Nettó hazugság! Szigorú állami felügyelet mellett, csak meghatározott dolgokba fektethettek. A befizetett pénzek legalább feléért kötelezően állampapírt vásároltak, tehát a pénz fele eleve visszakerült az államhoz, igaz, nem ingyen. De ez belső adósság, nem külföldi. Volt olyan időszak, amikor e pénztárak nélkül leállt volna az állampapírpiac, mert rajtuk kívül senki sem vett. Ahol van magánnyugdíj, a világon mindenütt így működik. Azt kellett volna megérteni, hogy 20-30-40 év múlva az államnak jóval kisebb terhet jelentett volna a nyugdíjak fizetése. De nyilván a mostaniak úgy gondolják, hogy az majd legyen az akkori politikusok gondja...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!