MNO: Apátia az Együttnél

2014. október 25. 11:29

A Magyar Nemzet információ szerint széthúzás és apátia jellemzi az Együtt pártját, és a rossz önkormányzati szereplés okait keresik. A lap úgy tudja: sokan Szigetvári Viktort teszik felelőssé a gyenge szereplésért.

2014. október 25. 11:29

A Magyar Nemzet szombaton közölt cikkében arról ír, hogy apátia és széthúzás uralkodik az Együttnél. A cikk szerint nem csak a Párbeszéd Magyarországért párttal kötött szövetségben, hanem a pártban is törésvonalak jelentek meg, és többen Szigetvári Viktort okolják a választási vereségekért. Szigetvári a párt az október 19-i országos politikai ülésének tanácsa után elismerte: „a 2014-es három választás eredményeit egy ellenzéki párt nem tudja másként értékelni, mint kudarcként”.

A lap szerint egyre többen személyi változásokat tartanak szükségesnek a párt vezetésében, és Szigetvári politikai pályájának végéről beszélnek. Egyesek Szelényi Zsuzsát, az Együtt elnökségi tagját látnák szívesebben, míg a Szigetvárihoz húzó vonal inkább Pápa Leventét, a párt gazdasági szakemberét támogatná egy váltás esetén. A Magyar Nemzet forrásai szerint azonban Pápa Leventének nincsenek ilyen törekvései.

A lap megszólaltatta az üggyel kapcsolatban Szigetvári Viktort is, aki közölte: szerinte az Együtt vezetése kitölti mandátumát, rendkívüli tisztújításra vonatkozó kezdeményezésről pedig nincs tudomása. Szigetvári hozzátette: februárban vagy márciusban lehet a következő közgyűlés, azt pedig helyesnek tartja, ha mások is készülnek a tisztújításra. Szerinte egy demokratikus pártban az lenne a furcsa, ha ez nem így lenne.

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
indiáner
2014. október 25. 22:16
Leváltották a királyokat, semmibe vették a pápát, nem történt semmi. Leváltották e világ urát, az aranyat már billegnek. Saját farkába harap a kígyó.
Nannyó
2014. október 25. 21:49
Az Együtt nevű formáció nem kell a magyaroknak. Egy-két "befutott" tagjuk (Jávor, Karácsony) idővel belesimul a politikai életbe, de semmi több...Szelényi meg a többiek majd ilyen-olyan mondvacsinált szervezetet boldogítanak a munkájukkal...alapítványok, "kutatóintézetek" stb.
Tintamin
2014. október 25. 19:44
Hihetetlen, hogy a jobboldalon az a legnagyobb téma, hogy a szerencsétlen ellenzék mit csinál, nem az, hogy az idióta kormányunk épp hogyan vezeti ki a demokráciából az országot.
gepida
2014. október 25. 15:55
Ezzel az Apátiával együtt is csak 122 tagdíjfizetőjük van...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!