Kormányzati kiadásokat zárolnak, hogy tartsák a hiánycélt

2014. július 17. 10:47

A kormány 110 milliárd forintot zárol, hogy tartani tudják a 2,9 százalékos hiánycélt. A zárolás csak a kormányzati kiadásokat érinti – közölte Varga Mihály, aki hétfőn még olyan költségvetési módosító javaslatot nyújtott be, ami 152 milliárddal emelte a költségvetési hiányt.

2014. július 17. 10:47

A kormány 110 milliárd forintot zárol a kormányzati kiadásokból azért, hogy biztonsággal teljesíthető legyen a 2,9 százalékos hiány a GDP arányában – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten.

A Magyar Közgazdasági Társaság és a Költségvetési Tanács közös konferenciáján a miniszter hangsúlyozta: a zárolás a családokat, a vállalkozásokat és az önkormányzatokat nem, csak a kormányzati kiadásokat érinti. A „biztonsági intézkedésre” egyrészt azért van szükség, mert a kedvező gazdasági adatoknak államháztartási szempontból vannak kedvezőtlen hatásai is. A vártnál alacsonyabb infláció például negatívan érinti a költségvetést, mivel a jövedéki adó, valamint az áfa-bevételeknél elmaradást okozott – mondta Varga Mihály.

Az NGM közleménye szerint a takarékosságra azért van szükség, hogy a kormány számára fontos programokra – mint például a 47 milliárdba kerülő közfoglalkoztatás – elegendő forrás álljon rendelkezésre. A zárolásnak az is az oka, hogy az alacsony infláció miatt kevesebb az adóbevétel. 

A 110 milliárdos zárolásból 40 milliárd érinti a minisztériumokat, eltérő mértékben.

A zárolás jelentős mértékben érinti a Beruházási Alap kiadásait, egyes projektek vagy projektelemek 2015-re történő átütemezésére kell számítani. Az NGM közleménye kifejti: az átmeneti takarékossági lépések nem igényelnek törvénymódosítást, de biztosítják a költségvetés eddigi stabilitásának megőrzését, az államadósság további csökkentését, a meghirdetett hiánycél tartását. 

A zárolás az idei évre érvényes, a zárolt összegek további sorsáról a kormány az év végén határoz.

A nemzetgazdasági miniszter egyébként hétfőn nyújtotta be a költségvetés módosítását, amelyre az energiaszektorban történt államosítások miatt volt szükség. Eszerint 152 milliárd forinttal emelték a költségvetési hiányt. Varga Mihály akkor azt mondta: a kiigazítás nem veszélyezteti a 2,9 százalékos hiánycélt.

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
basatu
2014. július 18. 05:33
Ez is bizonyítja hogy dübörög a magyar gazdaság ,mint ahogy a pannon puma....
indiáner
2014. július 17. 23:28
Neofeudalism's Tax Donkeys (Yes, You) and the Battle for Control of Resources http://charleshughsmith.blogspot.hu/2014/07/neofeudalisms-tax-donkeys-yes-you-and.html
indiáner
2014. július 17. 23:18
Tisztán látszik, hogy ki kell vezetni a bankadót.
tabakur
2014. július 17. 21:38
Hihihi tudtam.Aki akarja vissza keresheti. Már a választások előtt megírtam ,hogy ez lesz. Szerintem az önkori választások után még lesz egy ugyan ekkora adag mert egyszerre azért nem mutat jól a nép szemében. Még azt hiszik,hogy megszorításról van szó. Pedig az emberek kormánya ilyet nem tesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!