Rubovszky szerint Mesterházy falazhat Simonnak

2014. március 10. 13:48

Mesterházy nem jelent meg a Simon-ügyet vizsgáló bizottság előtt; ezért annak kormánypárti elnöke, Rubovszky György azt gondolja, a szocialista pártelnök falazhat Simon Gábornak. Mesterházy csak levélben reagált.

2014. március 10. 13:48

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának álláspontja szerint az a gyanú merül fel, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője „falaz” a Simon-ügyben. Erről Rubovszky György, a bizottság KDNP-s elnöke beszélt hétfőn Budapesten újságíróknak a testület zárt ülése után. A kormánypárti politikus elmondta, hogy Mesterházy Attila meghívásuk ellenére nem jelent meg a bizottság előtt. Közlése szerint „durva hangú, kioktató” levelet kapott az MSZP elnökétől, amelyben azt írta, hogy az ügyben az ügyészség nyomoz, a bizottságnak nincs joga ahhoz, az ügyről pedig nincs új információja, ezért nem vesz részt az ülésen.

Rubovszky emlékeztetett, azért hívták meg az ellenzéki politikust, hogy tisztázza azt a nyilatkozatát, miszerint a Simon Gábor eltitkolt bécsi számláján lévő pénz a volt szocialista elnökhelyettes politikai pályafutása előttről származik. Hozzátette: Mesterházy Attila levelére még szerdán válaszolt, azt írta, „tanuljanak már meg olvasni”, nem Simon Gábor pénze után érdeklődik, hanem azután, min alapszik a pártelnök nyilatkozata. Erre a kérdésre Mesterházy Attilának mint képviselőnek kellene válaszolnia – jegyezte meg, hozzátéve, hogy erre a levélre már nem válaszolt a pártelnök.

Rubovszky György azt mondta, a bizottsági ülésen felvetette, hogy ez a magatartás arra a gyanúra hívja fel a figyelmet, hogy „Mesterházy Attila vagy saját magának, vagy csak másoknak, de falaz az ügyben”. Hozzátette: ezt az álláspontját a bizottság öt igen, egy nem szavazattal támogatta. Megjegyezte, a szocialisták távolmaradása a bizottság üléséről a Simon-ügy kezdete óta, az „össznépi falazás” gyanúját erősíti. Szerinte Mesterházy Attila ezzel a magatartással a szocialista párt felelősségét a pénz tekintetében részben magára húzza, legalábbis gyanúba keveri. Mint mondta, más magyarázatot nem tud adni arra, hogy a pártelnök miért folytatja ezt „a buta struccpolitikát”.

Beszámolt arról, hogy március 20-a körül kapják meg a Pécsi Egyetemtől kért szakvéleményt a kifizetett juttatások visszakövetelhetőségéről. Ez is szerepelni fog a bizottsági jelentéstervezetben, amelyről várhatóan március 24-én szavaz a mentelmi bizottság, így a március 31-ig határidőig be tudják nyújtani a javaslatot az Országgyűlésnek. Az elnök közölte, a testület felkérte, „hatékony hangon” hívja fel ismét Mesterházy Attilát, hogy március 24-én jelenjen meg a bizottság előtt és válaszoljon a felmerült gyanúra. A bizottság azt is kérte, hogy az üléstől távolmaradó szocialista képviselőket – a miskolci Simon Gábort és Göndör Istvánt – is hívja fel arra, hogy jelenjenek meg a munkahelyükön és vegyenek részt a munkában – közölte. Kérdésre válaszolva hozzátette, távolmaradásuk nem jár szankcióval, arra majd az új országgyűlési törvény ad lehetőséget.

Schiffer András (LMP) az ülésről távozóban azt mondta, a bizottságnak nincs lehetősége az elfogadott álláspontban gyanút megfogalmazni, vagyis nem lehet burkoltan bűncselekménnyel megvádolni valakit. Elmondta, ő ezzel az állásponttal nem értett egyet, mert semmilyen arra utaló adat nincs, hogy ez a pénz a szocialista párté lett volna. A politikus felháborítónak tartja ugyanakkor, hogy bizottsági tagok bojkottálják a testület munkáját.

Simon Gáborról február elején derült ki, hogy mintegy 240 millió forintnak megfelelő összeget tart egy ausztriai számlán, amelyről nem adott számot vagyonnyilatkozataiban.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
justiceforhungary
2014. március 10. 16:10
Gabriel D és Gabriel W a két Guinea Bissau-i kalózlegény :-)))
blaupanter
2014. március 10. 15:25
Egyutt falaztak be a titkos penzeket rejtegeto szefeket,netan tevednenk?Voloszunnuleg valos a valoszinutlenseg.Simon es mesterkufar mar mar ugy tunik bissau-guineara gondolt,ott szeretnenek talan indulni a valasztasokon.No de feherkent ilyen lelkulettel?
elfelejtette
2014. március 10. 14:47
Bazz, legalább a látszatra adhatnának. Elmegy, oszt jól letagad mindent, hogy bármiről tudomása lenne. De nem, ezek az idióták a látszatra sem adnak. Mennek szépen a történelem szemétdombjára.
Antigoné
2014. március 10. 14:32
Már megint Schiffer volt egyedül elvi. Mindenki sejti, hogy Mesterházy tényleg falaz,de egy parlament bizottság gyanúra nem építkezhet. Ettől még el kellett volna menniük a szociknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!