MSZP: Gyanús pénzeket kap Kecskeméttől egy CÖF-ös

2014. február 26. 15:54

Az MSZP Bács-Kiskun megyei elnöke, Király József szerint Mészáros László a Civil Összefogás Fórum egyik vezetője havonta több, mint egymillió forintot kap a kecskeméti önkormányzattól. A politikus nem állítja, hogy bűncselekményről van szó.

2014. február 26. 15:54

Havonta több mint egymillió forintot kap a fideszes többségű kecskeméti önkormányzattól a Civil Összefogás Fórum (CÖF) egyik vezetője, Mészáros László – jelentette ki Király József, a szocialisták Bács-Kiskun megyei elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

A politikus álcivil szervezetnek nevezte a CÖF-öt, és azt mondta: Mészáros László, aki a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület vezetésében is részt vállal, hét éve vesz föl pénzt a kecskeméti önkormányzattól, és ezalatt – a kiadó vezetőjeként – „fideszes reklámújsággá silányította a nagy hagyományú Kecskeméti Lapokat”. Az MSZP megyei elnöke hozzátette: Mészáros László emellett szakértőként is számláz az önkormányzatnak.

Kérdésre közölte, nem állítja, hogy törvénytelenség történt, de szükségesnek tartja megvizsgálni a Mészáros Lászlóval kötött szerződéseket, hogy volt-e teljesítés. Emellett – folytatta – erkölcsi szempontból aggályos a magát civilnek nevező Mészáros László önkormányzati megbízása.

Szanyi Tibor, a szocialisták európai parlamenti listavezetője bolsevik üdvhadseregnek nevezte a CÖF-öt, vezetőit pedig egykori kommunistáknak. Széles Gáborról azt mondta, „a pártállami időkből harácsolta össze” induló vagyonát, Bencsik Andrást a kommunista sajtó egykori üdvöskéjeként jellemezte, Bayer Zsoltról pedig azt mondta: „kommunista firkászként lopta be magát a nemzet szívébe”.

Az MSZP elnökségi tagja arra szólította fel a Békemeneteket is szervező CÖF-öt, számoljon el, miből futja több százmillió forintos kampányokra, kik a támogatói. Szerinte valószínűsíthető, hogy a CÖF-nek nemcsak Kecskeméten, hanem más fideszes önkormányzatoknál is vannak a jövedelmüket közvagyonból merítő „bújtatott komisszárjai”.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
qccqccqcc
2014. február 26. 20:14
Tegyél feljelentést Papcsák ellen. Demokrácia van, élj állampolgári jogoddal!
geraz51
2014. február 26. 17:12
Nem állítja,hogy bűncselekményről van szó.Akkor takarodjon a francba.Nekem minden MSZP-és gyanús mégsem tartok sajtótájékoztatót.
luga
2014. február 26. 16:43
Azok, akik minden állami vállalatot MSZP kifizetőhelynek tekintettek. és "szóban" adtak jó tanácsokat, jobb lenne, ha előbb ott takarítanának.
qccqccqcc
2014. február 26. 16:17
Hu, apám. nyomoztok a CÖF-ösök után, ez már döfi. Mi van egyébként Simon 250 Gyurcsány 80 (mai áron 170)milliójával?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!