Huszártolvajok

2013. június 16. 13:52

Fel tudják idézni a dicsőséges 1552-es évet, amikor Stefan Dobo kapitány vezetésével sikerült megvédeni az Eger nevű szlovák végvárat?

2013. június 16. 13:52
Máté T. Gyula

A körülmények sajnos nem erre utalnak. Skultéty földi maradványait máris elhelyezték a pozsonyi Szent Márton-székesegyházban – tudják, ez az egykori koronázó templom, ahol számolatlan szlovák királyt emeltek trónra. (A szó legszorosabb értelmében számolatlant...) Nem valószínű az sem, hogy szlovák katonai gépek röpdössenek Robert Fico vagy Victor Ponta jóváhagyása nélkül a két ország légterében. De ami fontosabb, az egész történet beleillik a pozsonyi és bukaresti politika fősodrába.

Játsszuk el a jó fiút Brüsszel felé, Barrosóék első szemhunyorítására vonjuk le a saját nemzeti zászlót – majd rúgjunk bele egy jó kiadósat a magyar kisebbségbe. Ha Budapest tiltakozik, akkor kezdjünk el mániákusan mentegetőzni, fogadjuk el a legidiótább uniós normát vagy legalábbis vádoljuk fasizmussal és euroellenességgel Orbánt – s rúgjunk bele egy még nagyobbat a magyar kisebbségbe.

Mire jó mindez? Persze, az ifjonti országoknak lételem a történelmi önigazolódás. Hazafinak is más kárára a legkönnyebb lenni. De a lényeg alighanem egyszerű hatalomféltés. Fico is, Ponta is nagyon szeret szlovák és román lenni, de még jobban szeretnek szlovák vagy román miniszterelnöknek lenni. Tán még cserélnének is, ha ez lenne a hatalmi lét ára.

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Moses Hess
2013. június 17. 01:15
Nos! Lám! Ezen problémahordozók okán a bölcs zsidóság nem enged maga közé senkit, aki nem zsidó, vagy előbb alaposan betéríti azt. De ám azzal, hogy az mindig prozelita marad. Ezen bölcs etnocentrikus nemzetstratégia okán tudott a zsidóság a bajból is kijönni. Parvenük nem mételyezték, és senki nem akarta és tudta elvenni történelmüket. Asszírok, kaldeusok, szkíták stb. már rég elsorvadtak. De a zsidó zsidó maradt, mert csak a saját fajtáját tartotta értékesnek --nagyon helyesen-! Ha magyar is így tett volna és nem engedett volna be maga közé keveredni, annyiféle zagyva jöttment, kóbor csőcseléket, akkor bizony országa is egyben lenne és valóban magyar lenne!
racer
2013. június 16. 22:40
A rossz lelkiismeret gyógyszereként kényszeresen hazudnak.... Ez lett az I.VH nyerteseivel.
holky
2013. június 16. 22:11
édeseim, a várvédelem az gazdasági érdek, esetleg vallási motiváltság volt. az identitás pedig lokális volt, pécs és miskolc között nem volt kapcsolat identitásilag, szinte másik ország volt. általában pedig a helyi földesúrhoz volt kapcsolata az embereknek, nem vmi nagyobb közösséghez. attól még, hogy ezt mondom, nem leszek se nemzetietlen se szoci. de ehhez 1 bitnél picit több agy kellene.
Békafa őrnagy
2013. június 16. 21:37
Tényleg vannak csicskanépek, mint a tótok is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!