Kizárták Kellert és Jakabot a Pest Megyei Közgyűlés MSZP-frakciójából

2013. június 28. 14:25

Keller László és Jakab Zoltán függetlenként folytatja tovább a munkáját a Pest Megyei Közgyűlésben, miután kizárták őket a szocialista frakcióból. A kizárás indokáról nem kívántak nyilatkozni az érintettek.

2013. június 28. 14:25

Keller László és Jakab Zoltán bejelentette, hogy a kizárták őket a frakcióból, amit jogszerűtlennek tartanak – tájékoztatta Ambrus András, a megyeháza sajtófőnöke az MTI-t. A Pest Megyei Közgyűlés pénteki ülése előtt László Ferenc, az MSZP frakcióvezetője írásban jelezte Szűcs Lajosnak, a közgyűlés fideszes elnökének, hogy a két képviselő már nem tagja az MSZP frakciójának. Az elnök tudomásul vette a bejelentést, így Keller László és Jakab Zoltán a továbbiakban függetlenként vesz részt a közgyűlés munkájában – ismertette a sajtófőnök. Keller László és Jakab Zoltán napirend előtt szót kért, és arról tájékoztatta a közgyűlést, hogy a szocialista frakció kizárta őket, amit nem tartanak jogszerűnek – tette hozzá.

Ambrus András közölte: a közgyűlés függetlennek tekinti őket, így a 43 tagú Pest Megyei Közgyűlésben a Fidesz-KDNP frakciójában 26-an, az MSZP-ében nyolcan, a Jobbikéban heten vannak, valamint a két független. László Ferenc az MTI megkeresésére közölte, hogy nem kommentálja a történteket. Keller László az MTI-nek azt mondta: jogellenesen zárták ki, mert nem tartották be a frakciószabályt. A képviselő emellett úgy véli, hogy a közgyűlés elnökének az eljárása nem felel meg a szervezeti és működési szabályzatnak.

A képviselő úgy fogalmazott: „szégyellem, hogy a korábban szolidárisabb és humánusabb közösség ennyire felhígult, hogy a maguk által jegyzett frakciószabályt áthágva zártak ki”. Jakab Zoltán az MTI-nek jelezte, hogy a frakciószabály szerint nincs igazán jogorvoslati lehetőségük, ennek ellenére kötelességüknek érezték, hogy a megyei közgyűlés hiteles tájékoztatást kapjon. „Tisztában vagyok azzal, hogy a kormánypárti többségnek nincs szüksége a szavazatunkra, és elfogadom, hogy a közgyűlés elnöke nem kíván foglalkozni az MSZP belső ügyeivel”. Jakab Zoltán hozzátette: nem mond le mandátumáról, és továbbra is a baloldali értékrend szerint végzi képviselői munkáját a közgyűlésben.

Tavaly júniusban az MSZP Pest megyei etikai bizottsága egyszer már kizárta a pártból Keller László volt közpénzügyi államtitkárt, de ezt a határozatot szeptemberben eljárási hibák miatt megsemmisítette az MSZP országos etikai és egyeztető bizottsága. A nol.hu oldalon korábban megjelent írás szerint Keller László kizárásához az vezetett, hogy több nyilvános fórumon kritizálta Bóth János egykori váci polgármestert, aki akkoriban az MSZP megyei elnöki tisztségéért indult. Bárándy Gergely, a párt etikai testületének elnöke ezzel kapcsolatban akkor annyit mondott: Keller László ellen egyik párttársa tett bejelentést, mondván, valótlan állításokat fogalmazott meg róla.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. június 28. 15:48
""" Az MSZP Pest megyei etikai bizottsága 2012 júniusában kizárta a pártból[2], ezt azonban a párt országos etikai és egyeztető bizottsága szeptemberben szabályellenesnek minősítette[1]. A pártelnök, Mesterházy Attila a 168 Órának adott interjújában szereplő elítélő szavaira[3] reagálva bejelentette az MSZP-ből való kilépését.[4] "" Ismétlés!!!!!
qccqccqcc
2013. június 28. 15:34
Összeomlik, aminek össze kell omlania:-) Szüp-hüp-hüp, micsoda világ:-)
anegy_
2013. június 28. 15:30
Na, akkor ez a két fő függetlenül melyik párt szekerét fogja tolni? Mert lássuk be, mindegyik kurva demokrata ellenzéknek igen nagy szüksége van rájuk.
Zod
2013. június 28. 15:04
A jó Keller elvtárs nem jó elvtárs?Teljesen összezavarodtam.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!