Támadás és támogatás – Magyarország célkeresztben

2013. május 14. 12:59

Mindenképpen érdemes odafigyelni Orbán Viktor szavaira, mert lényeglátó és egyenesen beszél.

2013. május 14. 12:59
Lotte

„Hallgatva a napi híradásokat mindenki érzékelheti, Magyarország célkeresztbe került. Nem sikkadunk el csöndesen Európa peremén, hanem megosztó ország lettünk. A kormányfő, Orbán Viktor politikája egyébként mindig is megosztó volt. Ha megkérdeznénk erről, szerintem büszke is lenne rá, hisz tudjuk, a langyosat kiköpi az Úr is. Annak idején, mikor a szovjet csapatok fizikai jelenlétében a Hősök terén elmondta korszakalkotó beszédét, sokak lába remegett meg a félelemtől. Sokan szerették volna elnémítani a mikrofon mögött azt a szemtelenül fiatal (és »szemtelen«) fiút, aki fehéren-feketén kimondta azt, amit mások - engedelmeskedve a régi reflexeknek - zárt ajtók mögött, suttogva reméltek csak! Távozzanak a szovjet katonák! Bátorság? Vakmerőség? Őrület? Akkor még nem lehetett tisztán látni. Az idő igazolta, helyes út volt.

Ma sincs ez másképp. Mert Európa fuldoklik. Ha nem is olyan látványosan, mint ahogy fuldokolt akkoriban a kommunista diktatúra, de levegőért kapkodva várja ma is ez a félresiklott civilizáció, milyen sorsot szán neki elitje? Vajon mámorosan és vakon a történelem süllyesztőjébe küldi, s átadja a stafétát más, életrevalóbb kultúráknak, vagy hitét és értékeit visszaszerezve újra megkísérli felemelni?

Orbán Viktort lehet szeretni és nem szeretni. De mindenképpen érdemes odafigyelni a szavaira, mert lényeglátó és egyenesen beszél. Európa jövőjével kapcsolatban is. Csípi is a félreértelmezett szabadság béklyójában vergődő európai és honi megmondók szemét. Ma ráadásul sokkalta nehezebb terepen harcol, mint annak idején.”

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cato
2013. május 14. 18:21
Viktorunk lényeglátásához: a magyarok szabadságharcosok, a zsidók "Isten ajándékai", a cigók pedig "nem hiába születettek". Vagyis "Isten ajándékai" ellen vívjuk a szabadságharcot, akik ellenünk hergeli a "nemhiába születetteket" - mindez lényeglátás és tök logikus
mákos lecsó
2013. május 14. 17:31
Ez a rohadt kapitalizmus már vagy hatvan éve döglődik, de az istennek se akar végleg elpusztulni. No de majd a Felcsuti Maradona tesz róla, hogy megdögöljön a szégyentelen. És akkor eljő a szép új világ. A munkaalapú társadalom, amelyben a megtermelt javakból mindenki szükségletei szerint vehet. Vagy kap. Fejadagot. Ezt még nem döntötte el NER, bár az utóbbi látszik valószínűbbnek.
koronaszepe
2013. május 14. 17:26
" De mindenképpen érdemes odafigyelni a szavaira, mert lényeglátó és egyenesen beszél." " Ne arra figyeljenek amit mondok ... " ( ismeretlen pávatáncos - Magyarország XXI. sz.)
tóth mária
2013. május 14. 17:14
A család Lengyelországban is egy férfiből és egy nőből áll, Máltán még válni sem lehet. És láss csodát a derék lengyelek nem vívnak napi csatákat az EU-val. Vajon miért? Talán azért, mert nincsen olyan mocskos ellenzékük, mint nekünk! A stílusról már nem is szólok, a balos kommentelők utca-széli nyelvezete kiábrándító!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!