Orbán: A régivágású Európa konzervatív értékeit vallom

2012. november 07. 12:01

A miniszterelnök az Irish Times-nak úgy fogalmazott, szerinte a magyarok is ezeknek az értékeknek megfelelően szeretnének élni. Orbán Viktor szerint a Fidesz 2010-es földcsuszamlásszerű választási győzelme az erkölcsi megújulás felé tett első nagy lépés volt.

2012. november 07. 12:01

A Fidesz 2010-ben aratott földcsuszamlásszerű választási győzelme az erkölcsi megújulás felé tett első nagy lépés volt – mondta az Irish Timesnak Orbán Viktor. A magyar kormányfő, aki Enda Kenny ír miniszterelnök csütörtöki budapesti látogatása előtt válaszolt írásban a tekintélyes konzervatív ír napilap kérdéseire, kijelentette, hogy a választási győzelem „egyértelmű üzenet volt: azt a feladatot kaptuk, hogy átszervezzük az országot”.

A lap tudósítója, Daniel McLaughlin az interjút ismertető, budapesti keltezésű szerdai cikkben azt írta, hogy Orbán Viktor „robusztus módon védelmére kelt vitatott kormányzásának”, és élesen bírálta az Európai Uniót. McLaughlin szerint Enda Kenny részéről rokonszenvre lelhet, hogy Orbán Viktor az egyszerű magyarok védelmezőjeként festette le kormányát „a kapitalizmus mohó túlkapásaival” szemben. Az ír miniszterelnök ugyanis éppen a hazájának juttatott 64 milliárd eurós banki segélyprogram terheinek enyhítésére igyekszik rávenni az EU-t. Ugyanakkor Orbán Viktor kijelentései, amelyekben Brüsszelt ostorozza a Magyarországgal szembeni méltánytalan bánásmódért, és azért, mert az EU „megadja magát a technokráciának, az elitizmusnak és a bürokráciának”, ízelítőt adhat Kennynek abból a retorikából, amelyet Budapest részéről várhat a jövő évi soros ír EU-elnökség idején – áll az Irish Times szerdai írásában. 

A tudósító ismertetése szerint Orbán Viktor igazságtalannak minősítette az őt érő uniós bírálatokat, és azt, hogy nem kapott elismerést az államháztartási hiány és az államadósság csökkentéséért, valamint az adósságpiaci hozzáférés megőrzéséért. „Úgy érezzük, hogy egyes EU-intézmények igazságtalanul viselkednek Magyarországgal szemben. A Magyarországot érő bírálatok elsődleges oka az, hogy abban az országban, amelyben a piaci szereplők az elmúlt húsz évben visszaéltek domináns helyzetükkel és aránytalanul sok pénzt vettek ki az átlagpolgár zsebéből, a magyar kormány most határozottan kiáll a magyar emberek érdekeiért. Ez nem mindenkinek tetszik” – idézi Orbán Viktort az ír lap.

A tudósítás szerint a kormányfő kijelentette: ő és szövetségesei erőteljesen hisznek egy olyan határozottabb kormányzási formában, amely érvényesíti a nemzeti érdekeket. „Az EU és az IMF esetében csak azt kérjük, hogy mi is ugyanabban a méltányos és egyenlő bánásmódban részesüljünk, amelyet más országok élveznek” – jelentette ki Orbán Viktor. Az Irish Times szerdai beszámolója szerint a magyar miniszterelnök közölte, hogy ő „a régi vágású Európa konzervatív értékeit” vallja, és annak a ténynek elfogadására sürgette az EU-t, hogy „a magyarok így, ezeknek az értékeknek megfelelően szeretnének élni”.

Összesen 302 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ciki
2012. november 07. 16:43
"Orbán: a régi vágású Európa konzervatív értékeit vallom!" A mindenit! Nem is tudtam, hogy a magánvagyon lenyúlása, a fosztogató klientúra kiépítése, a közpénzek "kimentése" baráti cégeken keresztül, iskolák, kórházak államosítása, a hazugság, a lopás, a gátlástalanság, stb. stb. ezek régi európai konzervatív értékek! " Ne azt nézzék amit mondok, hanem amit teszek! "
Fakutya tizedes
2012. november 07. 15:38
Álmagyarok s jöttment népség S cimeres, ronda cselédség...
FOB
2012. november 07. 15:31
Végül is a családi vagyon gyarapítása is régi európai érték. Csak kár, hogy a közösből teszi.
Sándor
2012. november 07. 15:22
Érdekes hog a magyar népet kirabló-oldal BALSORSOT OKOZÓ akarja megmondani, hogy mi a jó nekünk magyaroknak.. Vajon ezeknek az élősködésre berendezkedett kommunista=mszmp=mszp-s csőcseléknek, miért mindig a külföldi tankok, a külföldi bankok, a külföldi multik, a külföldön Magyarország ellen trenírozot, milliárdokat elcsaló tolvajok vagy a masírozó magamutogatók jelentenék a megoldást, a demokratikus választói döntése helyett??!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!