Infrastruktúra-fejlesztésről tárgyal Magyarország és Szlovákia

2012. november 15. 11:59

A közlekedési infrastruktúra fejlesztése az egyik legfontosabb témája a határon átívelő együttműködést szolgáló magyar-szlovák kormányközi vegyes bizottság csütörtöki visegrádi ülésének.

2012. november 15. 11:59

Szabó Erika államtitkár az ülés megnyitóján azt mondta, már most is intenzív a határmenti együttműködés Magyarország és Szlovákia között, és az a cél, hogy tovább erősödjenek ezek a kapcsolatok. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára kiemelte, a bizottság feladata a határmenti együttműködés javítása a helyi politika bevonásával. Az ülés témája egyebek mellett az infrastruktúra fejlesztése, a határon átívelő munkavállalás és a vidékfejlesztés, emellett a jó gyakorlatok megismerésére is alkalmat nyújt – fejtette ki.

Jozef Bucek, a szlovák belügyminisztérium államtitkára azt mondta, a határmenti együttműködés országának nemcsak azért fontos, mert Magyarország felé van a leghosszabb államhatárszakasza, hanem azért is, mert sok minden – például a kultúra, a történelem és a kisebbségek – köti össze a két országot. A határmenti együttműködés segít megoldani az országok közötti esetleges problémákat és jobbá teszi az érintett térségekben élők mindennapjait – mutatott rá.

A korábbi bizottsági üléshez hasonlóan a visegrádi ülés napirendjén is szerepel a közlekedési infrastruktúra, és a foglalkoztatás kérdésének is nagy hangsúlyt kell kapnia – vélekedett. Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott arról beszélt, a szlovák közigazgatási rendszer igen jó mintaként szolgál, a kerületek és járások ottani rendszere bevált, működőképes modell.

Az évente kétszer ülésező magyar-szlovák kormányközi vegyes bizottság 2004-ben alakult meg. Célja a helyi és területi önkormányzatok és közigazgatási szervek közötti határmenti együttműködés segítése, az információcsere, a jószomszédi kapcsolatok erősítése, ösztönzése és továbbfejlesztése. Csütörtökön a bizottság a 16. ülését tartja.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Odoaker
2012. november 15. 13:46
Ja. Mit fizetnek a medvei Duna-hídért, amit 1939-41 között építettünk?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!