Az államadósságról vitázik a parlament

2012. november 06. 07:37

A kormány álláspontját Orbán Viktor miniszterelnök ismerteti fél órában, majd a Fidesz-KDNP és az ellenzék is 130-130 percben fejtheti ki a véleményét arról, hogy kit terhel a felelősség az államadósságért.

2012. november 06. 07:37

A parlament ezt megelőzően kivételes sürgős eljárással dönthet az államháztartási törvény módosításáról. Ennek célja, hogy a kormány a költségvetés sarokszámait tartalmazó módosító indítványt terjeszthessen elő, ha ez akár az EU/IMF-megállapodás, akár az uniós túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében szükséges.

A Ház a Komárom és Révkomárom közötti Duna-híd megépítéséről szóló magyar-szlovák megállapodás kihirdetéséről, illetve a csődtörvény módosításáról is tárgyal.

Megvitatják még Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatát, amely kiterjesztené a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hatáskörét – a jegybank kivételével – minden olyan gazdasági társaságra, amelyben az államnak 25 százaléknál nagyobb részesedése van.

Tárgyalják az örökségvédelmi és a mozgóképtörvény módosítását, illetve azt, hogy a fővárosi önkormányzaté legyenek a jelenleg kerületek tulajdonában álló alsó rakparti ingatlanok, kikötők.

A nap végén részletes vita lesz arról a kormányzati indítványról, amely létrehozná a pénzügyi jogok biztosának intézményét.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Trükkök Százai...
2012. november 06. 12:02
Hát hagyjatok fel az okoskodással, Minden dolognak oly sok színe van, Hogy aki mindazt végigészleli, Kevesbet tud, mint első pillanatra, S határozatra jőni rá nem ér. A tett halála az okoskodás. -
Vmint...
2012. november 06. 10:49
"Valószínűleg reálbércsökkenés lesz jövőre, de szerintem, ha az eddigi évek reálbércsökkenéseit összeadjuk, az összességében reálbéremelést jelent." Dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
kukagyerek
2012. november 06. 09:16
"..majd a Fidesz-KDNP és az ellenzék is 130-130 percben fejtheti ki a véleményét.." A fidesz-kdmp nem a véleményét szokta kifejteni a saját kormányával szemben, hanem elvtelenül támogatja még akkor is, ha az nyilvánvalóan káros a magyarokra nézve.
ROHADÉK HVG
2012. november 06. 08:52
Míg az ország adósságállománya 2002-ben 7965,4 milliárd forint volt, addig az 2010-ben már 19 394,8 milliárd forint – derül ki az Államadósság-kezelő Központ honlapjáról. Ballib köcsögök kuss!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!