Az MSZP elítéli a kisebbségek ellen irányuló támadásokat

2012. október 24. 12:30

Mesterházy Attila pártelnök közölte: a szocialisták mélyen elítélnek minden, a Magyarországon élő zsidó vagy más nemzeti, vallási kisebbségek ellen irányuló fizikai vagy verbális támadást.

2012. október 24. 12:30

Az MSZP mélyen elítél minden, a Magyarországon élő zsidó vagy más nemzeti, vallási kisebbségek ellen irányuló fizikai vagy verbális támadást – közölte Mesterházy Attila pártelnök szerdán. Az ellenzéki pártvezető közleményében kiemelte: az MSZP a jövőben is határozottan fellép azok ellen, akik a bűnbakkeresésben, az indulatok elszabadításában, az egyre nehezebb körülmények között élő emberek egymás ellen fordításában érdekeltek. Megjegyezte: ugyanezt várták volna a „békésen, rendben” zajlott megemlékezésekről beszámoló Belügyminisztériumtól, illetve a magyar kormánynak felelős rendvédelmi szervektől is. A szocialista párt továbbra is a demokratikus jogállam iránti általános bizalom helyreállításának elkötelezettje – zárul a közlemény.

Az index.hu munkatársát kedden megütötték Budapesten. A tudósító feljelentést tett, orvoshoz ment, aki megállapította, hogy eltört az újságíró orrcsontja. Mint írták, tudósítóik a Jégbüfénél gyülekező, a Milla-rendezvényre érkező ellentüntetők közül filmezték az eseményeket, amikor a rendőri sorfaltól néhány méterre többen rájuk támadtak. „A zsidózás és takarodjatok innen felkiáltások mellett előbb lökdösték őket, majd a tömegből valaki ököllel egyik munkatársunk arcába ütött” – közölte a szerkesztőség. A Jobbik keddi megemlékezése után tartott koncertet követően a Jobbik Ifjúsági Tagozat (IT) szervezésében néhány ezer ember átvonult a Deák Ferenc térről a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai székháza elé. A tömeg útközben a „mocskos zsidók”, „ÁVH”, „Orbán, takarodj”, „Gyurcsány, takarodj”, „Orbán, Gyurcsány, Gordon, mind a három lógjon” és „fegyverbe” jelszavakat skandálta.

A Magyar Rádió előtt a Jobbik IT két vezetője mondott beszédet, majd megkoszorúzták a székház oldalán található emléktáblát. Ezt követően a tömeg nagyobbik része a Múzeum körút felé elhagyta a Bródy Sándor utcát, azonban néhány tucat tüntető elindult a Kossuth térre. Útközben, a Blaha Lujza térnél felborítottak egy kukát és végig a fáklyás felvonulás alatt is használt jelszavakat skandálták. A Szabadság térnél rohamrendőrök igazoltatták a tüntetők egy részét.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
birkakaka
2012. október 24. 15:08
Persze hiszen maguk is azok!
buckafej
2012. október 24. 12:49
"A tömeg útközben a „mocskos zsidók", „ÁVH", „Orbán, takarodj”, „Gyurcsány, takarodj”, „Orbán, Gyurcsány, Gordon, mind a három lógjon” és „fegyverbe” jelszavakat skandálta. ... Útközben, a Blaha Lujza térnél felborítottak egy kukát és végig a fáklyás felvonulás alatt is használt jelszavakat skandálták." Ezt hívják úgy, hogy csőcselék.
states
2012. október 24. 12:45
Mi van, elvtársak, a cigányok a futottak még kategóriába kerültek a zsidók mellett, úgy látszik, Charles Gati csak így küldi a következő zsozsó részletet Usizraelből...
freehckr
2012. október 24. 12:38
(ásít) Majd akkor szóljatok, ha az MSZMP utódpártja nem csak zsidók, cigányok, vagy külföldi multik és bankok, hanem a magyar nemzet érdekei mellett áll ki... na az lesz éles fordulat a posztszocialisták programjában. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!