Biszku háza elé vonul a Jobbik

2012. szeptember 18. 16:51

A Jobbik alelnöke, Novák Előd keddi Biszku Béla II. kerületi háza előtt tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy a párt a volt Belügyminiszter háza elé megy tüntetni. Az „elszámoltatásért és a kommunista luxusnyugdíjak megvonásáért” szervezik a tüntetést.

2012. szeptember 18. 16:51

Az alelnök szerint a hatóságok időhúzása azt mutatja, hogy a kommunista bűnösöknek nem kell tartaniuk a jogerős ítéletektől. Ezért az ellenzéki párt demonstrációt tart Biszku háza előtt jövő pénteken. A vonulásos tüntetés Mátsik György – a Mansfeld Péterre is halálos ítéletet kérő – volt ügyész I. kerültei házától indul, és a volt belügyminiszter lakása előtt ér majd véget.

Mint Novák elmondta, az „elszámoltatásért és a kommunista luxusnyugdíjak megvonásáért” szervezik a tüntetést. A képviselő reméli, hogy ezzel felgyorsíthatják a két férfi ellen megindult eljárást. A Jobbik alelnöke kijelentette, a rendszerváltás utáni kormányok mind felelősek azért, hogy a kommunista bűnösök boldogan élhetnek a több százezres nyugdíjaikból.

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HSL
2012. szeptember 19. 06:09
majd Bolseviktor megvédi eszmei őseit
Kiss Imre
2012. szeptember 18. 23:18
Hajrá! Én ott leszek! Végre ítéljék el a kommunizmus bűnöseit is! Itt az ideje, ahogy volt Nürnberg, úgy legyen itt is elszámoltatás. Ennyike!!!!
vatta csupor
2012. szeptember 18. 22:04
Biszku költözzön Orbánékhoz!
korona
2012. szeptember 18. 21:47
Biszku háza elé vonul a JOBBIK. Bent meg jót röhög rajtuk a "jó" öreg. És azt mormolja magában: "Hamarabb kellett volna gyerekek, hamarabb!"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!