Évtizedes külpolitikai sikertörténet ért véget Kovács László szerint

2012. augusztus 25. 12:08

Kovács László egykori szocialista külügyminiszter és uniós biztos szerint az Orbán-kormány tevékenysége véget vetett a magyar külpolitika több évtizedes sikertörténetének.

2012. augusztus 25. 12:08

Az MSZP-s politikus szombati sajtótájékoztatóján azt mondta: a magyar külpolitika nemcsak 1989 után, hanem már az azt megelőző évtizedben is számos eredményt ért el, Magyarország akkor csatlakozott az IMF-hez és a Világbankhoz, majd a rendszerváltás után a térségből elsőként az Európa Tanácshoz, az OECD-hez, utóbb a NATO-hoz és az Európai Unióhoz, és mindegyikkel jó kapcsolatot alakított ki.

Véleménye szerint az Orbán-kormány véget vetett ennek a külpolitikai hagyománynak, sorozatosan megsérti az uniós szabályokat, becsmérli az EU intézményeit, ami Magyarország példátlan elszigetelődéséhez vezetett. Ezt igazolja, hogy a miniszterelnök két év alatt alig folytatott kétoldalú tárgyalásokat más uniós államok vezetőivel – mondta.

Kovács László bírálta a kormányt, amiért feszültté vált a viszony a szomszédos országokkal, elsősorban Szlovákiával és Romániával. Ezt a magyar állampolgársági törvény konzultáció nélküli módosításával, illetve Nyirő József újratemetésének kísérletével hozta összefüggésbe, valamint azzal, hogy Orbán Viktor távolmaradásra biztatta az erdélyi magyarokat a Traian Basescu államfő leváltására irányuló népszavazáson, s ezzel szerinte beavatkozott a román belpolitikába. 

Értékelése szerint noha a miniszterelnök szerdán, az idei nagyköveti értekezleten az elmúlt két évben megszokottnál kevesebb sértést címzett az uniónak, ezúttal is lesajnálóan szólt Nyugat-Európáról, beszéde pedig „indokolatlan dicsekvésbe” fordult, amikor – a kedvezőtlen gazdasági adatok, a recesszió és az unióban rekordnagyságú infláció ellenére – a magyar válságkezelést méltatta, szembeállítva azt az EU tehetetlenségével, miközben a kormány épp most próbál 15 milliárd eurós hitelt felvenni az uniótól és az IMF-től. Szerinte ez az ellentmondás „zavarba ejthette” a magyar diplomatákat, akik egyébként is az Orbán Viktor által elmondottakkal ellentétes tapasztalatokat szereznek állomáshelyükön.

A korábbi külügyminiszter arról is beszélt, hasznosnak tartja a keleti nyitást – amely szerinte a Horn-kormány alatt kezdődött, majd Medgyessy Péter miniszterelnöksége alatt folytatódott –, de szerinte az nem lehet a jó nyugati kapcsolatok alternatívája. „Nem érdemes a világ legfejlettebb, legdemokratikusabb országaival szembefordulni, és helyette más értékrendet követő keleti országok felé építkezni” – jelentette ki.

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2012. augusztus 27. 00:02
Lacibá! Na de ennyire????? Tudtuk eddig is hogy nálad álmodik a nyomor, de ez? Na meg az a hitvány világ, ami nélküled is működni fog tovább... Egyszerűen borzasztó! de lassan bkélned kell a gondolattal...
Gumimaci
2012. augusztus 26. 12:27
Az utolsó sikertörténet Magyarországon az volt, amikor 1552-ben Eger váránál a magyarok megfutamították a török NATO szövetségeseinket. "Évtizedes külpolitikai sikertörténet ért véget Kovács László szerint" Oszt csak arra vagyok kiváncsi, hogy ebből milyen hasznunk volt? Kovács Lászlónak volt haszna az kétségtelen. Oszt volt még egy sikeres napja az országnak: 1963. 05.31. Nemsokára piros számokkal írjuk a naptárban.
silvester
2012. augusztus 26. 12:18
Pincsikutya Kovács Lacika! Amit te műveltél a gazdáiddal együtt minimum egy Jó Pár Adag hátbaveregetés megilletne,hogy agy kicsit egenyes ember legyél.Totál Árokásó büdös vörös vagy!!!Messziről bűzlessz mint,a romlott hal.
kaktuszvirág
2012. augusztus 26. 10:25
Laci bácsi megmondta a frankót,Ildi néni büszke lehet rá,még mindig jól hazudik a régi gárda.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!