Előzetesbe dugná Biszkut a Jobbik

2012. július 25. 14:54

A párt attól tart, hogy Biszku Béla és Mátsik György, a Mansfeld-per ügyésze összebeszélhetnek bűneik eltitkolása érdekében, illetve befolyásolhatják egymás vallomását.

2012. július 25. 14:54

A Jobbik arra kéri az ügyészséget, mérlegelje Biszku Béla előzetes letartóztatásának lehetőségét, hogy megakadályozzák a volt belügyminiszter és Mátsik György volt ügyész „összebeszélését és egymás befolyásolásával a valós tények megmásítását”. Szilágyi György és Apáti István ellenzéki képviselő ezt szerdán Budapesten jelentette be. Hozzátették: a párt kéri az ügyészséget arra is, hogy Mátsik György esetében indítson hivatalból eljárást, és ha ezt nem teszi meg, akkor a Jobbik tesz feljelentést emberiség elleni bűntettek miatt.

Szilágyi György hangsúlyozta, álláspontjuk szerint Biszku Béla és Mátsik György is kommunista bűncselekményeket követett el, és ezek eltitkolására összebeszélhetnek, vagy befolyásolhatják egymás vallomását. Apáti István úgy fogalmazott: a Jobbik szerint a zsidóság ellen elkövetett bűncselekmények esetében a magyar igazságszolgáltatás túlzottan aktív, sőt proaktív, míg a magyarság ellen elkövetett bűncselekmények esetén határozottan passzív.

Szerinte ezt bizonyítja az is, hogy a Biszku Béla ellen tett jobbikos feljelentés nyomán február óta nem tett semmilyen konkrét lépést az ügyészség. A jobbikos politikus leszögezte: pártja nem büntetlenséget követel a náci háborús bűnösöknek, hanem egyenlő, egységes mércét, és azt, hogy végre Biszku Béla ellen is indítsanak büntetőeljárást. „Ha Csatáry Lászlót felelősségre lehet vonni, akkor Biszku Bélát is ugyanilyen törvények, ugyanezen paragrafusok alapján felelősségre lehetne vonni” – mondta Apáti István.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kreszkrisz
2012. július 25. 16:34
Nagyjából egyetértek, nácik és kommunista bűnösök is menjenek börtönbe, csak akkor lassan VOnáék is készülődhetnek.
durrbele
2012. július 25. 16:33
Basszátok meg mind magatokat.Jelen pillanatban a legfontosabb dolog aggastyánokkal csatázni?Még azokkal sem bírtok el akkor mit akartok ti egy ország vezetésével? Szedjétek össze a vádirat anyagait adjátok az ügyészségnek és majd akkor a bíróság lép.Nepofázzatok a független igazságszolgáltatásról ha állandóan üzengettek nekik!Ahogy Csatáry esetében Áder meg a kicsi zsebhörcsög Ducse vezéretek beleavatkozott az ügybe.Pohl Péter meg szégyellje a pofáját ez miatt.Egy a jelszó egy a tábor elvtársak.
tarackos
2012. július 25. 15:21
„Ha Csatáry Lászlót felelősségre lehet vonni, akkor Biszku Bélát is ugyanilyen törvények, ugyanezen paragrafusok alapján felelősségre lehetne vonni” Ebben spec igaza van a jobbiknak. Viszont naívak ha azt hiszik az ügynököknek falazó oligarcha-kormány a kisujját is mozdíani fogja. Talán jobb lenne ha Csanád kérné, nekik bármire azonnal ugranak...
kjkj945
2012. július 25. 15:16
Biszkut csatáryval egy cellába!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!