Pozsony: Nem lesz diszkriminatív az állampolgársági törvény

2012. április 19. 09:37

A szlovák belügyminiszter ígérete szerint egyetlen szlovák állampolgárt sem fog diszkriminálni az állampolgársági törvény tervezett módosítása.

2012. április 19. 09:37

Semjén Zsolt az m1 Este című műsorában szerdán úgy fogalmazott: „Nemzetközi jogi lépéseket tesz Magyarország, ha a Fico-kormány az előző nap bejelentett tervek szerint módosítja a kettős állampolgárságról szóló törvényt”. Erre reagálva Róbert Kaliňák, szlovák belügyminiszter leszögezte: a jogszabály egyetlen szlovák állampolgárt sem fog diszkriminálni. Mint elmondta, a szabályozás nem attól függ majd, hogy melyik állam állampolgárságát vették fel, hanem hogy hogyan. „Akik állandó lakhellyel rendelkeznek más országban, nem fogják elveszteni a szlovák állampolgárságot” – mondta. 

Továbbra is érvényben marad viszont, hogy aki állandó lakhely nélkül igényli más ország állampolgárságát, az elveszíti a szlovákot. Azok a szlovák állampolgárok, akik viszont rendelkeznek más országban állandó lakhellyel, de az eddig érvényes állampolgársági törvény miatt elvesztették szlovák állampolgárságuk, visszakaphatják azt, akkor is, ha állandó lakhelyük Magyarországon van – írja az Új Szó.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tarackos
2012. április 19. 11:30
„Akik állandó lakhellyel rendelkeznek más országban, nem fogják elveszteni a szlovák állampolgárságot” Ez így valóban nem tűnik diszkriminatívnak. Viszont a magyarok többsége valszínű így is szívni fog. Vagy beindul az állandó lakhelyes túrizmus.
Hunor N.
2012. április 19. 11:23
Könnyebben ki lehet ebrudalni Tótákiából azokat, akiknek itt van lakásuk.
kjkj945
2012. április 19. 11:12
És remélem nem lesz Kivéve a magyart.
Csigorin
2012. április 19. 11:02
He? szoval aki allando jelleggel Szlovakiaban el, az nem szlovak, aki meg mas orszagban telepedett le VEGLEGESEN, az szlovak? fura ez a tot logika, dehat nem ez az elso eset.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!