Ősztől indul az újfajta szakmunkásképzés

2011. július 25. 19:35

Már ősztől a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által átalakított szakmunkásképzési rendszerben tanulhatnak a hazai fiatalok. A 28 fizikai szakma esetében a nyolc osztályra épülő három éves szakmunkásképzés az eddigieknél sokkal több gyakorlatot ír elő.

2011. július 25. 19:35

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke bejelentése szerint az ősszel induló tanévtől 46 szakmából 28 fizikai szakma esetében lehetővé válik a nyolc osztályra épülő, három éves szakmunkásképzés bevezetése. A gyakorlati képzések számát 50 százalékkal megnövelik, a nebulók a közismereti tantórákból jóval kevesebbet kapnak majd. Változás az is, hogy a kamara által kidolgozott szakmunkásképzési rendszerben a szakmai záróvizsga időtartama maximum két nap lehet a korábbi kettő-öt helyett.

A duális képzés legfontosabb eleme, hogy a vállalatoknál folyik majd a gyakorlati képzés jelentős része – emelte ki a kamarai elnök. A MKIK számítása szerint a szakképzésbe belépők közül hat-hétezren a nyolc osztályra épülő három éves duális képzésben vesznek részt szeptember elsejétől. A kamara úgy kalkulál, hogy az új rendszerben végzők elhelyezkedési mutatói javulni fognak, csökken a lemorzsolódás, de még a kimaradók is rendelkezni fognak némi szakmai tudással.

A változásoknak számos kritikusa van. A szakmunkásképzés erőltetését a régi, kádárista oktatási modellhez való visszatérésként minősítik. A gyakorlatorientáltságot a munkaadói érdekek értelmetlen kiszolgálásának tartják, mondván, ha egy cég speciális ismereteket követel dolgozóitól, maga fizesse meg inkább a költségeit, és ne az állam állja. A 17 évesek munkára fogását pedig számos nemzetközi egyezmény tiltja.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Trükkök Százai...
2011. július 26. 00:31
Amiből most élek, azt speciel 6-8 évesen kezdték valamikor, napi 16 órában. És kurvajó szakemberek is lettek. No, ennek vége. Szakemberek pedig szinte alig vannak. Mekkmesterek országa lettünk. Jó az irány.
Merlin
2011. július 25. 23:53
Egy ismerősöm fia villanyszerelést tanult, az ELMÜ-nél volt gyakorlati foglalkozáson,még ösztöndíjat is kapott. Amikor végzett, 5 éves szerződéssel ott kellett dolgoznia, nyilván az ösztöndíj miatt. Nem szerelőként foglalkoztatták, mert már külső kft-ket bíznak meg ilyen munkákra, villanyóra leolvasóként alkalmazták. A kevés szakmai tudását elfelejtette és az 5. év előtt letelte előtt egy hónappal felmondtak neki. Azóta sincs munkája, a szakmához nem ért. (szerencsére megjött az esze és érettségire készül, alkalmi munkák mellett)
lionheart
2011. július 25. 21:35
Tökéletesen egyetértek a szakmunkásképzés gyakorlatorientálttá tételével és az iskolakötelezettség leszállításával. Ezeknek a srácoknak nem igazán szükséges az élethez tudniuk azt, hogy mikor volt mohácsi vész, mert k...ra nem is érdekli őket. Nem értelmiségi munkát fognak végezni, majd lehet rajtuk röhögni az RTL-en, amikor megkérdezik őket, hogy március 15-én mit ünnepelünk. Most sem tudják, hiába tanítják őket, tök értelmetlen. Hiába próbálják beleverni a fejükbe, amúgy is elfelejtik. A megélhetéshez szükséges az, hogy tudjon tetőt fedni, parkettázni, festeni-mázolni, téglát rakni, műkörmöt építeni. Ezt megtanulja a mestertől és szakmát szerez, családot alapít, meg tud élni, és jobb munkás lesz, mint azok, akiknek törit meg irodalmat tanítottak a szakmunkásképzőben. Ha ambiciózusabb, vagy később benő a feje lágya, akkor felnőttfejjel is leérettségizhet, szerezhet diplomát.
pityesz74
2011. július 25. 20:07
Peeersze, sokkal jobb a rengeteg agyoniskolázott, akiknek a fele diplomás létére sötét mint a vakablak, és ráadásul semmihez sem ért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!