Bíróságon a Gárda

2009. december 15. 08:40

Nyilvános ülést tart a Magyar Gárda Egyesület feloszlatása ügyében a Legfelsőbb Bíróság.

2009. december 15. 08:40
A 2007 júniusában bejegyzett egyesület feloszlatása érdekében még az év decemberében indított polgári pert a Fővárosi Főügyészség, mert álláspontja szerint a Magyar Gárda Egyesület működése sértette mások emberi méltóságát. A Fővárosi Bíróság 2008. december 15-én kihirdetett elsőfokú ítéletében elrendelte az egyesület feloszlatását. A szervezet fellebbezését követően a Fővárosi Ítélőtábla 2009. július 2-án részben eltérő indokokkal helyben hagyta és jogerőre emelte az elsőfokú döntést, de a feloszlatás hatályát kiterjesztette a Magyar Gárda Mozgalomra is. 
 
Az ítélőtábla az egyesület, illetve a mozgalom tevékenységét vizsgálva azt állapította meg, hogy annak rendezvényei közvetlenül és ténylegesen fajgyűlölő és kirekesztő megnyilvánulásokkal a közrendet és a köznyugalmat támadták, és ennek következtében sérült a biztonsághoz és szabadsághoz való jog. 
 
Mint kimondta, ez akkor is így van, ha közvetlen fizikai erőszak nem történt, de annak fenyegető veszélye fennállt. A faji megkülönböztetés és a kirekesztés a demokratikus rendet alapjaiban támadja, és az betiltással (feloszlatással) szankcionálandó. Az egyesület felülvizsgálati kérelme elsődlegesen a Fővárosi Bíróság és a Fővárosi Ítélőtábla határozatainak hatályon kívül helyezését és az ügyészségi kereset elutasítását kéri a Legfelsőbb Bíróságtól.

Frissítés: Az LB helybenhagyva a Fővárosi Ítélőtábla korábbi jogerős döntését feloszlatta a Magyar Gárdát.
 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drkovax
2009. december 15. 18:50
Ha a Strasbourg-ban sem nyernek, akkor a jobbikosok igazolva fogják látni a zsidó összeesküvésről szóló elméletüket. De ha nyernek, akkor leszállnak-e a témáról ?
szpal
2009. december 15. 17:53
ja, és most nem az a lényeg, hogy a Jobbik visszaesett-e, vagy ettől az ítélettől még visszább fog-e esni. A kérdés az: jogszerű, netán igazságos-e ez a mai ítélet, vagy sem? Jó lenne, ha ezek lennének a viszonyítási pontok, és nem az, hogy ez most melyik pártnak mit hoz.
szpal
2009. december 15. 17:48
Innen elérhető az ítélőtábla ítélete, erről döntött ma az LB: http://nja.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=615&Itemid=85 Nagyon erőltetett ez az egész, kíváncsi vagyok, Strasbourg-ban mi lesz. Volt már ilyen politikai ügy az emberi jogi bíróság előtt, és a bíróság nem a magyar államnak, hanem a nemzeti radikálisoknak adott igazat, szóval nem lefutott meccs ez még. Cikk a magyar állam elmarasztalásával végződött Bukta-ügyről: http://nja.hu/index.php?Itemid=60&id=245&option=com_content&task=view
zoli29
2009. december 15. 17:30
Jól érzékelem, vagy csak wishful thinking a részemről, hogy a Jobbik nagy lendülete az utóbbi hetekben, hónapokban kicsit visszaesett?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!