H1N1: nyomás alatt a kórházak

2009. november 09. 18:16

Kötelezik a munkavállalókat az oltásra.

2009. november 09. 18:16
Az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke szerint a kórházak 40-50 százalékában él vissza a munkáltató a helyzetével, és arra kötelezi a munkavállalót, hogy ha nem akarja magát beoltatni a H1N1 elleni oltóanyaggal, akkor írjon alá egy objektív felelősségvállaló nyilatkozatot.
 
Harmath György, a Heim Pál Gyermekkórház igazgatója elismeri, hogy valóban ilyen papírokat íratnak alá a dolgozókkal, ám szerinte egy kórházban a dolgozók nap mint nap találkozhatnak fertőző betegekkel, így valaki elkapja az influenzát akkor kiesik a munkából, a helyét pedig pótolni kell. Az igazgató azt állítja, hogy aki nem oltatja be magát, ott sincsenek retorziók, a dolgozók 40 százaléka pedig már kérte az oltást.
 
Cser Ágnes, az EDDSZ elnökének véleménye szerint presszionálják az egészségügyi dolgozókat, hogy beoltassák magukat az új influenzavírus elleni vakcinával. Mint mondta, az oltás beadatása önkéntes, ám több egészségügyi intézmény olyan nyilatkozatot írat alá a dolgozókkal, amely szerint személyesen őket teszik felelőssé, ha az oltás elmaradása miatt megbetegítik környezetüket. Újabb információi szerint azt, aki nem adatja be magának a védőoltást, munkára alkalmatlannak nyilvánítja a munkáltatója. 
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!