tisztújítás
2012. május 19. 12:33
Vona Gábor szerint a Jobbik frissen választandó pártvezetésének csak az lehet a célja, hogy 2014-re a Jobbik irányítsa Magyarországot - jelentette ki az ellenzéki párt elnöke és egyetlen elnökjelöltje a Jobbik tisztújító kongresszusán szombaton, a Budapesti Kongresszusi Központban.
54 komment
2012. április 26. 08:32
A posztért egyedüli jelöltként induló Gál András Levente, kormánybiztos lett a Magyar Vitorlás Szövetség új elnöke.
2012. április 10. 08:19
Az egész nem más, mint egy zavarkeltés, hogy megpróbáljanak a vezetőségben és a tagságban ellentéteket szítani.
2012. március 26. 09:01
A MSZP jelenlegi elnöke az m1 Ma Reggel című műsorában elmondta, nincsenek álmatlan éjszakái pártja tisztújító kongresszusa előtt, és bármennyi pénzt feltenne saját győzelmére.
2012. március 22. 10:04
Hiller István és Szekeres Imre a jelölőbizottság előtt jelentette be, hogy nem kíván formális tisztséget betölteni, Kovács Lászlót – bár több posztért is harcba szállt volna – viszont nem támogatta a testület.
2012. március 20. 13:43
A hvg.hu-nak nyilatkozó szocialista politikus szerint feltűnő, hogy több megyében is ugyanazokat és ugyanazon sorrendben jelölik az MSZP országos elnökségébe.
2012. március 6. 08:42
A megyei MSZP-szervezetek nagy többségében lezárult a tisztújítás. Több országosan ismert politikust is újraválasztottak, Hajdú-Bihar megyében viszont a szocialista pártból korábban kizárt Huszka Imre nyert. Győr-Moson-Sopron megyében szavazategyenlőség miatt nem sikerült új elnököt választani.
2012. március 5. 09:25
A párt kétnapos kongresszusának második napján megválasztották az LMP országos választmányának tagjait, valamint az országos politikai tanács tagjainak egy részét.
2012. február 25. 21:53
Leszavazták a küldöttek az új alapszabályt a Magyar Kerékpársportok Szövetsége szombati közgyűlésén, így Simonyi Ákos elnökjelölt és grémiuma visszalépett.
2012. február 23. 18:52
Felelőtlenség lenne egy tollvonással, szakágak, clubok, edzők, vezetők, azaz a SZAKMA megkérdezése nélkül most belevágni ebbe a változtatásba.
2012. február 22. 19:59
A rendszerváltást abban fogalmaznám meg, hogy az állami források elosztására létrejött rendszer marad-e, vagy beindítunk egy forrástermelő rendszert. Interjú.
2012. február 1. 08:25
A jelölőbizottság elnöki posztján folytatja munkáját Puch László MSZP-s politikus, így nem indulhat a tisztújítás fordulóiban, és a pártigazgatás feladatairól is kész lemondani – értesült a Népszabadság.
2012. január 27. 12:31
Meg akarja és véleménye szerint meg is tudja nyerni az MSZP márciusi elnökválasztását Szanyi Tibor. A politikus elmondta: az általa felkeresett alapszervezetekben lényegében mindenki támogatta indulását, a jelenlegi elnök Mesterházy Attilával együtt.
2012. január 25. 18:30
Megerősítette Szanyi Tibor, hogy indul az MSZP elnöki posztjáért a párt tisztújításán. Hogy hivatalosan is jelölt lehessen, az MSZP 3000 tagjának ajánlása szükséges. Botka László, Szeged polgármestere pedig azt jelentette be, hogy harcba száll az MSZP országos választmányának elnöki tisztségéért.
2011. december 10. 17:36
Március 31-én tartja meg esedékes tisztújító kongresszusát az MSZP. Mesterházy Attila ismét elindul az elnöki pozícióért.
2011. november 15. 13:41
Teljes tisztújítást tart az MSZP képviselőcsoportja. Az szinte biztos, hogy a frakcióvezető Mesterházy Attila marad, de valószínűleg négy új helyettese lesz. Döntenek a kabinetvezetőkről és a szocialista parlamenti tisztségviselőkről is. A jelöléseket a hétvégéig várják.
2011. július 17. 15:57
Ágh Péter, Fidelitas elnöke elmondta, a Fidelitas ország legnagyobb ifjúsági szervezetévé vált az elmúlt időszakban.
2011. július 3. 15:31
Újraválasztották a Fidesz elnökének Orbán Viktort a párt XXIV., tisztújító kongresszusán vasárnap. A miniszterelnök szerint a Fidesz és a kormány minden helyzetben, bárkivel szemben kiállt és kiáll Magyarország mellett. Kósa Lajos szerint arra van szükség, hogy a párt megőrizze a hitelességét, Lázár János pedig aláhúzta: nem kér bocsánatot az első év sodró lendületéért.
FACEBOOK
RSS



















