szerzetesek

Franka
2018. október 10. 11:46
Viharos módon alakult át a nyáron a magyarországi egyházi oktatás egyik zászlóshajója, az esztergomi ferences gimnázium, a Franka. Több szerzetest elhelyeztek, majd másokat küldtek a helyükre, átalakították a világi tanárok és a szerzetesek együttműködésének rendszerét. Többen kivették gyermeküket a fiúiskolából, az átalakulás a renden belül is ellentéteket okozott. Az idők jeleinek való engedelmeskedés vagy önfeladás? Utána jártunk, ki hogyan vélekedik az ügyről, hiszen az ügy sűrítve tartalmazza az oktatással foglalkozó szerzetesrendek dilemmáit.
Mandiner.keresztény
2016. szeptember 22. 13:01
Hazánkban, ahol oly nagyon hiányzik a társadalmi bizalom, az egymás iránti bizalom, nem szeretnénk belenyugodni abba, hogy közösen azt éljük át, elzárjuk szívünket mások szenvedése elől. Mi, szerzetesek, ki szeretnénk fejezni mélységes hálánkat és köszönetünket mindazok iránt, akik együttérző szívvel fordultak az utóbbi időkben a hazánkba érkező menekültek felé.
Mandiner.keresztény
Kontempláció
2016. július 25. 11:04
A szemlélődő női szerzetesrendekről adott ki apostoli konstitúciót Ferenc pápa, amelyben az ezen rendek előtt álló kihívásokra reagál az egyházfő, tárgyalva többek közt a nővérek képzését, a közösségek életét, egymáshoz és az egyházhoz való viszonyát is.